Mickey webnaplója

Tegnap volt Mátyás unoka 15 éves. Tücsi szokása szerint meggratulálta esemesben. Én szokásom szerint nem, pedig hát csakugyan Isten éltesse legidősebb unokánkat. Viszont eszembe jutott, hogy a tizenöt éves kapitányról könyvet írt a francia Jules Verne (Un capitaine de quinze ans). Poén lett volna időben szólni Éváéknak, hogy vegyék meg Matyinak a nevünkben, majd megfizetem az árát. Poén lett volna, mondom, de elmulasztottam ezt a poént alkalmazni ezelőtt 13 évvel is, amikor saját fiunk volt tizenöt.
Mit tegyek? Akkor nem gondoltam rá.
Számítógépemet az északra néző félszoba franciabalkonos ajtaja mellé helyeztük el korábban, mert itt van egy olyan kuckó, ahol nincs útban senkinek gurulós székem és a PC. (Ahogy mondják, innen nem lehet kiutálni.) Kellemes északi szellő fújdogál, és ez jó. Nem siettetem a beígért kánikulát. Ameddig lehet, szellőztetünk. Mindenütt hőmérőket helyeztünk el. Így ellenőrizni tudjuk, hogy a déli fekvésű erkélyen és a benti helyiségekben hány fok van. Ha kiegyenlítődik a benti és a kinti, kezdjük zárni az ajtókat, ablakokat. Csak a szükséges légcsere mértékben engedjük be a kinti forróságot.
De úgy látszik manapság már kevés a kinti árnyékoló, kevés a déli oldalon mindenhová felszerelt fémredőny. Valahogy – a szúnyoghálón J – átjön a forróság.
Így szégyen ide, környezetvédelem oda, gondolkozunk klíma felszereléséről. A szélsőséges időjárást nem mi idéztük elő, de muszáj ellene védekeznünk. És egyelőre nincs energiakímélőbb ötletünk, mint a szükséges mértékben visszahűteni a benti ájert.
Legközelebb dombba fúrjuk a lakásunkat.
Mennyibe kerül mostanában egy domb? És mennyibe egy belefúrandó lakás?