Akimotónál olvasom: A modern művészet alapvető értelme és célja az értelmetlenség. Van benne valami. Amennyiben a művészet a valóságot tükrözi, kaotikus korunkkal sem tehet mást, vagy hazudik. Ám ha élére akar állni az ízlésnevelésnek, akkor nagyon rosszul teszi, hogy a valóságot tükrözteti, és nem diktálja a szebb felé vivő utakat. (A művészet örök feladata a teremtésben való aktív részvétel. Ez felelősség és lelkiismeret kérdése egyben.) 
Olvasok még a szabadságról is nála, de annyit írtam már magam is róla, hogy most kihagyom. elég tán megjegyeznem, a legparadoxabb fogalommal operál, aki belebocsátkozik a témába. Éspedig azért, mert a szabadság lehetőség arra, hogy odaajándékozzam akaratom szerint. És amikor igaz valakinek ajándékozom szabadságomat, látszólag szolgájává leszek, valójában nagyobb szabadságra nyílok meg általa. 
Bizonyíthatatlan, de megélhető.      
Ma kirándultunk a Margit-szigetre. eső fenyegetett. Hárman biztos azért imádkoztunk, hogy a pici gyerekekkel ne érjen bennünket orkánerejű szélvihar, se tojásnagyságú jegek ne potyogjanak ránk, s ha lehet, még ronggyá se ázzunk. 
Így is lett. Szemergett valamelyest, és messziről villámlott és dörgött. De csak messziről. 
Hála Istennek, ép bőrrel megúsztuk az égiháborút.
Ma az Annákért és (Joákimért) szólt a mise. Legalábbis az enyém. 
Egy Joákimot ismerek, 
Annát annál többet. 
Meg se kísérelem 
felsorolni őket. 
Mindnyájukat Isten éltesse,
az Anikókat is mind beleértve.