Mickey webnaplója

Minden nagyképűségek nélkül írom: vannak hasonlóságok Karinthy és saját írogatásaim között. Ma egy roppant kézenfekvő gondolat szüremkedett agyamba reggel a misén. Elhatároztam, hogy megírom. Ám közben eltelt egy nap, és annyi esemény ért, hogy nyomaira sem emlékszem. Mise után azonnal felkaptam fényképezőgépemet és Karinthy Csodapókját, hogy Paksra induljunk beteglátogatóba. A HÉVen és a villamoson csaknem újraolvastam az egész kötetet (Vidám Könyvek). Újra éledt bennem az általam jól ismert humoreszksorozat olvasmányélménye. Emlékszem, 40 éve le kellett szállnom a 33-as villamosról s gyalog folytattam utamat, mert nem tudtam röhögés nélkül továbbutazni. Ma már ez nem így van. Már nincs az újdonság érzése bennem a krokik olvasása közben. Bírtam, ahogy leírja: ül a kávéházi asztalnál, és egy „kutyanyelv”-re ráírja: 5. És bekarikázza, utalva, hogy senki ne zavarja alkotásában, hiszen már az ötödik lapnál tart. Még odavet egy induló szót is: Miszerint. Ám nincs irgalom, odaül hozzá egy pasi, és érdeklődik: nem zavarja-e. Hát izé, ma egy igen jelentős és korszakalkotó témát akarok kifejteni – mondja. Ám a pasit nem lehet kihozni a sodrából. Nagyjából elmeséli az életét. Innen is a kroki címe: Ő ad nekem témát. Merthogy jobb híján a köztük zajló beszélgetést veti papírra Karinthy. Így elmarad a korszakalkotó írás, de keletkezik valami egészen más, egy élet diktálta, de valós epizód. Egy életszelet.
Ez jut eszembe a korszakalkotó téma helyett. Csak remélem, hogy utóbb újra előjön a mostanában foglalkoztató gondolat, s ha nem, akkor azt igazolja, hogy nem is volt fontos.
Egy előttem álló fecnit olvasok, hátha már korábban felírtam, azt a fontos témát.
De nem.
A papírszeleten ez áll az én kaparásommal:         
Nem mindegy, hogy azt mondom:  Váradi rektor, vagy vár a direktor. Hát ezzel nem sokat lehet kezdeni.
Nos, ott tartottam, hogy sebtében eltömegközlekedtem Budafokra, hogy onnan Budaörsön át Paksra utazzunk Á.-t meglátogatni, aki bokáját törte. Ha már ott üldögélünk, kérdezem, mit olvasol?
Mondja: Igen komoly már-már csaknem érthetetlen zagyva könyvet Sz. Máriától.
Mire én: Miért nem olyasmit olvasol, amit azonnal értesz, ami feldob, ami magyarul szól, ami megvidámít? S mutatom neki a Csodapókot.
Igazat adott nekem. Ott hagytam, legyen az övé, és mulasson rajta legalább olyan jól, mint én hozzájövet.
Mivel tettünk Veszprém felé is egy kitérőt, ma nem sok időm maradt elrendezni gondolataimat.
Mindössze arra futotta, hogy néhány érdekes képet albumba szerkesszek, és feltegyem a Facebookomra, hogy akit érdekel a szépség, annak legyen a kedvére néhány burgenlandi fotóm.
A fontos témám pedig öregedésem miatt határozatlan időre elnapolva.