Mickey webnaplója

Én nem hiszem, hogy normális vagyok – énekelte Kibédi Ervin. Aki annyi kenyeret megevett már életében, mint én, annak a fülében cseng a nóta Kibédi akcentusával. Csakugyan nem vagyok normális.
Egyszer megtiszteltem magamat egy teszttel (megteszteltem magamat egy tiszttel, s hallgattam közben egy lemezt Liszttel), 154-es IQ-t mutatott.
Másszor engem teszteltek két adagban órákon át valamiféle kaliforniai sorozattal. A pszichológus nem árulta el, hogy mit hozott össze, csak azt kérdezte, hogy hogy bírom ki a sok félnótás főnökömet. Nehezen – válaszoltam lakonikusan, s visszakérdeztem: – Mit ajánl?
Mire ő némán széttárta a kezét.
Ma beleakadtam egy újabb tesztsorozatba, és nekiugrottam. A végén kaptam egy kódot, s egy ajánlatot, miszerint szerény összegért megmondják IQ-eredményemet, és kapok egy virtuális bizonyítványt róla. Na, mondom magamban, nézzük meg, mennyi a szerény összeg manapság. Odalapoztam. Így már tudom, és el is árulom mindenkinek: Ma a szerény összeg egy 30 tesztnyi anyagért 1250 Ft. (A tisztesség úgy kívánja, hogy ideírjam, utána kaphatnék egy sorozat kérdést „ingyér”.)  
Nos.
Elég jó eredményem lehetett, ismerve a tesztek felépítését, logikáját. De akármennyi ma az IQ-m, örök titok marad számomra, mert ugyan én nem hiszem, hogy normális vagyok, de annyira ostoba se, hogy kíváncsiságból leperkáljak 1250 pénzt egy tesztért, mely korábban ingyen volt. Inkább
szívok egy kis friss levegőt, az ma még ingyen van, és
iszom egy kis friss vizet,
rámosolygok hozzátartozóimra,
hallgatom a rádiót,
az még ma ingyen van…
Igyekeznem kell, mert nem tudni, mit hoz a holnap.