Mickey webnaplója

Amit Jancsika nem tanult meg, azt János már nem fogja megtanulni. Ez az olvasásra nem igaz. 
Amit Miklóska nem olvasott, Miklós most elolvassa.
Jelenleg egy érettségim után kiadott válogatást olvasok a Mai magyar elbeszélők címmel. (19676, diákkönyvtár, Szépir. K.) Már a cím sem igaz. A kiadás éve előtt Gergely Sándor halott, Rideg Sándor halott, Sándor Kálmán 1962-ben hunyt el, Sarkadi Imre 1961-ben, Tamási Áron ugyancsak 66-ban.
Mondanom se kell, hogy a válogatás erősen célzatos és átpolitizált. Éljenek a felszabadítók, éljen a téeszesítés, le a kulákokkal, gyáva ez a népség (Októberi litánia) stb.
Ide csak két bizarr észrevételt hozok. Az egyik, hogy amit Illés Béla összehoz egy 1945-ös témájú novellájában az azért erős fantáziára vall. Röviden arról szól, hogy 1919-es kommunista szerepvállalásáért a főhős kimegy az országból, hogy majd az ukrán hadsereggel térjen vissza 45-ben. Bp-en maradt mamáját szeretné megtalálni, aki vagy él, vagy hal, mindenesetre sokszor költözött az évek során. A főszereplő kér és kap egy 12 fős ukrán különítményt, akik először csak valameddig, majd másodjára tovább, harmadjára vagy negyedjére eljutnak a Pozsonyi útra Kispestről. Minden alkalommal zsáknyi kenyereket osztanak szét az éhezőknek. Végül megtalálják az öregasszonyt egy pince legeldugottabb sarkában. Már alig van benne élet. Ám a rendelkezésére álló Morozov orvosezredes csodát művel. Vizsgálás után hatalmas kámfor és koffein injekciót ad a haldoklónak, a magával hozott gyorsforralón tejet melegít (volt még áramszolgáltatás? Előre sejtette, hogy gyorsforralóra szüksége lesz), belekever konyakot (én úgy hallottam, hogy az oroszok megitták a kölnit, annak szesztartalma miatt), és majd újabb injekciót ad be neki, és egy kávéskanálnyi mandarinlevet táplálva a nő szájába. (Honnan tekeredett elő a háború végén a támadott országban a mandarin? Mindezek elfogadásához fantasztikusan erős hit kell.)
Elképzeli ezt valaki normális ésszel arról az orosz hadseregről, amelyet saját maguk minket megszálló, „okkupáló” hadseregként aposztrofálnak még Putyin idejében is? Akiknek maguknak se volt semmijük, s azt ették, amit harácsoltak?
Csórikám! – mondaná Hofi.
A másik észrevételem  rövid lesz.
Az utolsó novella az emberiség őstörténetébe visz vissza. A címe is utal rá: KÁIN. Ebben azt írja többek között a szerző, hogy „az Úr elégedetten hátradőlt ragyogó trónusán … [majd] – Istennek hála – sóhajtott –, ezzel hát meglennénk.”
Az Isten magának hálálkodott volna?
Kétlem.