Mickey webnaplója

Ha nem volna álomkór rajtam, valami jóízű kis történetet rittyentenék ide, de nem. Nem és nem. Nem jön az ihlet. Katalizátorom is alig működik. És ami nem megy, azt ne erőltessük, mondta „hatodik” Lenin. Igaz, hogy első Sztálin éppen fordítva gondolkozott (szerintem), s azt vélte, hogy azt kell erőltetni, ami nem megy. Ami már amúgy is megy, azt minek kellene. Most jobb lenne, ha én gondolkoznék, és nem ők okoskodnának. S elgondolnék valamilyen frappáns ébresztő történetet, amely megvidámítja a blaumontagot.
Sok jó viccet tudok, most mégis elpletykálok egy gyengét. Azért furcsa a dolog, mert a humoralista Sándor Gy. könyvében ezt szerepelteti, és nem értem, hogy miért éppen ezt, amelyik szerintem nem akkora durranás. Olvassátok hát:
„Egy pap az utcán séta közben megpillantott egy kisfiút, amint ágaskodva és ugrálva próbált elérni egy kapucsengőt. A kissrác alacsony volt, a csengőt pedig hozzá túl magasra szerelték. A pap odament tehát hozzá, és becsengetett helyette. Aztán mosolyogva a kisfiúhoz fordult, és megkérdezte:
– Na, mit csináljunk most?
– Fussunk, mint az őrültek – válaszolta a fickó.”
Remélem, hogy ennél érdekfeszítőbb ötletem is támad, és akkor ma nem csak ezzel az egy poszttal jelentkezem.