Az internet számos lehetőséget kínál a virtuális kapcsolatok létrehozására, ápolására és fenntartására.  Mindazonáltal az egyes „műformák” elválnak egymástól. A blog rövid posztokban dolgozik, de fűszerezhetik a keret megformálásai, alkalmazott rajzok, fotók. Szerencsés esetben elkalandozhat az esszé irányába is. Az email-ek világa az sms-hez hasonló rövid műfaj. De itt sincs merev megkötöttség. Részben, mert bármekkora szöveg-kép csatolható hozzá, részben, mert maga az elektronikus levél hossza sincs igazán maximálva. Rövid műfaj a twitter, mely tán 140 leütésben mondja el a magáét. Itt észnél kell lenni. Most pedzegetem. Megint más a FaceBook, mely inkább a közérdekű, a nyilvánosságnak szánt, többeket érdekelhető közléseket, gondolatokat, grafikákat, képeket, hanganyagokat kíván propagálni. A többi elektronikus műfaj számomra fekete doboz, így nem foglalkozom vele. Inkább bemutatok néhány példát az email és a posztok közötti átjárásra. Saját levelezésemből veszem a példákat, név nélkül:
1. sorozat email:
levél: Kedves Em! A fotós megbízásából küldök néhány képből álló sorozatot, melyet az édesanya készített lapjukat olvasó férjéről és 10 hónapos fiukról, aki a követési effektusnak engedve modellálja a papát. Használják fel, ha kedvüket lelik bennük. Üdvözlettel:
Válasz: Kedves …! Nagyon köszönjük. De régóta „vadászom” egy ilyen felvételre J ! A 12. oldalra hamarosan be is tesszük. Üdvözlettel és köszönettel: -a
PS.:  Azt szeretném megkérdezni, hogy fiatal olvasónknak mi a becses keresztneve? J
levél: Ő GL.,  fiam és menyem gyermeke. Üdvözlettel…
(A konkrétumok a megjelenés után válnak publikussá.)
2. sorozat email:
levél: M, készítsd lécci a korrektúrát.
válasz: Kedves X! Igen, ha megérem. Mostanában ketten „mentek haza”, sógorom és húgom.
RIP. mindketten. Üdv …
levél: Köszönöm. Mostanában többször eszembe jut, hogy csaknem két évtizeden keresztül az iskoláimban készültem az 'életre'. Vajon hány év kell ahhoz, elegendő lesz-e egyáltalán a földi lét az örök életre való (f)elkészüléshez? Ez a szenteknek sikerült, de nekünk? Csak Isten irgalmában bízhatunk, és egyre sürgetőbb számunkra, hogy ne linkeskedjük el a készülődést. Isten áldjon: X
válasz: Kedves X! Gondolatgazdag soraidat köszönöm. Feltételezésem szerint nem lehet felkészülni rá igazán. Egyet lehet, vágyni Isten személyes megnyilvánulásaira, olvasni, hogy másoknak (szentek) miért sikerült (sikerült?), s próbálni a jelenben maradni és éberen kitapintani, hogy mire hív a Lélek. Bár tudnám. Az vigasztal, hogy utólag többször megtudtam, hogy csak Ő lehetett. További vigasz: Isten szeret, és ez a fontos, nem fordítva (én Őt).
A kettősséget az okozza, hogy ott is arat, ahol nem vetett, a talentumot számon kéri, s aki sok tanítást kapott, az sok verést kap. Továbbá: Krisztus szerint a magunk erejéből nem lehetséges az üdvösség.
Ám ugyanő megváltott bennünket. Megmutatta irgalmas szeretetét, s Faustyna szerint alapvető, hogy bízzuk magunkat irgalmas szeretetére. Bizalmat kér, nem önmarcangolást. Mindenesetre mi sose állhatunk le kiteljesedési törekvésünkben.)
Rövid leszek.
Magam is megtapasztaltam, hogy gyermekem akkor is az ölembe szalad, ha tudja, hogy „sáros”, mert bízik szeretetemben. Hát akkor Isten, Aki a Szeretet, ne fogadna, és ne ölelne magához, ha mi ezt tesszük szeretteinkkel?!
Éljen, aki él, a többiek nyugodjanak békében. Téged Ég áldjon. Em
(A rejtély feloldása „odaát” lesz, addig az olvasók szíves türelmét kérem.)