Fejem nem káptalan, képtelen a sokféle dátumot magában tartani, ezért ismételgetem őket, mint anyám egyik gyerekkori pajtása, akinek a történetét számos alkalommal volt módomban meghallgatni, s amely így szól: A kislány nem volt a nagyeszű fajtából való, és ameddig csak a bolthoz nem ért, egyfolytában ismételgette magában: Mék eddeci rumé’, mék eddeci rumé’, mék eddeci rumé’. Szerintem érthető, de azért lefordítom: egy deci rumért megyek.    
Nos, én is így vagyok vele, merthogy határidőnaplót nem vezetek, sose szerettem igazán, bár bürokrata-koromban – hivatalból – minden évben kaptam. (Kihagyások után utoljára jó 16 évvel ezelőtt, 50. születésnapomra, s azóta se írtam bele semmit. Talán még megvan valahol, ha ki nem dobtam.)
Mindenesetre sokasodnak azok az alkalmak, ahol jelenésünk volt, van vagy lesz. Tegnap Szigethalom Robi szüleinél, ma mise, holnap vérvétel, patika, mert kell az utánpótlás, este gyászmise, előtte sekrestye, mert adatok az elhunytról, kedden temetés, de előbb, mert adatok az elhunytról.
Február 1. péntek: szöveg érkezik korrekcióra valamikor. Tücsivel hagyaték ügyében Babér utca. Ugyanaz nap menyem tesói, szombaton szülei, Levente szülnap.
Utóbb aztán van némi gubanc. A Távlatok szerkesztősége találkozójára meghagyott két dátum közül egyik se volt jó, ezért kérésemre február 16-án délre tettük. Nos, sógorom gyászszertartása szögre aznap 12h-kor kezdődik. Így vagy nélkülünk, vagy újabb kérésemre dátummódosítással tartják meg az alkalmat.
Bár, azonkívül hogy Éváék várhatóan július első felében jönnek hozzánk, és vizsgáztatni kell a kocsit, egyelőre mást nem jegyzek. Élettapasztalatom, hogy az események láncszerűen követik egymást. A letudottakat törlöm memóriámból, az újakat próbálom tudatosítani.