Mickey webnaplója

– A marketing szót sem ismerték még, amikor Leo Slezak operaénekes Amerikában járt. A szót nem, de a gyakorlatot igen. Könyvében megemlékezik egy-két tipikus esetről. Az első meglepetés mindjárt hajójuk megérkezése után érte. Kecskét vezettek mellé, és lefotografálták őt és a kecskét. Majd az újságok így hozták le a képet: Leo Slezak kedvenc kecskéjével érkezett Amerikába.
– A másik az erőszakos reklám esete: Minduntalan belebotlott egy erőszakos cégreklámba:
Krusto zsír a legjobb!
A modern háziasszony csak Krustót használ!
Krustóval élvezet a főzés!
Kérje a Krustót, ellenőrizze a névjegyet, mert hamisítják. S végül
Hülye, aki nem Krustóval főz!
– Korunk finomított a módszeren. Egy ízben Zepter-edények ügyében keresett fel egy betanuló ügynök. Ismerős lévén beengedtük. Emlékezetem szerint nem járt zajos sikerrel az eladásokat tekintve.
– Ezt követően a Tupperware különleges műanyag-vacakok terjesztőjéhez volt szerencsénk, aki egy közösségi esténket zilálta szét, mert a házigazda rászervezte találkozónkra ismerősének a szeánszát.  Ez profi volt a szakmájában. Nagyon elegánsan öltözött nő, kulturáltan vezette elő mondandóját. Kis asztalkája mögött úgy hatott, mint Cipolla, a varázsló. Utóbb szeszes-turmixot kotyvasztott egy nagyon szuper shakerrel. Mindenkit megkínált, majd elvonult egy szobácskába, hogy egyesével járuljunk színe elé, és valljuk meg, miféle dobozokat kívánunk tőle megrendelni.
– A rendszerváltás kavarásában munkanélkülivé lettem sokadmagammal. Távoli ismerősömet ajánlották a figyelmembe, aki kiemelne engem a szegénységből, hiszen egy ismert holland biztosító üzletkötője volt, tán csoportvezetője. Mondta-mondta a magáét, hogy cégeket és magánszemélyeket látogassak meg, életbiztosítást és cégbiztosítást ajánlva nekik. Kb. háromnegyed órát beszélt, hogy így, meg úgy, százezreket keresek. Rákérdeztem: a biztosító kiviszi a hasznot innen? Alighanem köntörfalazott valamit, amit én úgy vettem, hogy kiviszi. Diplomatikusan annyit mondtam, még meggondolom, hogy belépek-e  ide. Láttam, hogy elfelhősödik a homloka. Mikor felpattantam, ő is. Kikísért a lifthez, s közben épp csak azt nem mondta: na, akkor csapj a tenyerembe! Hívtam a liftet. Ő egyfolytában mondta a magáét. Rágyújtott. Cipőjével fogva tartotta a liftajtót, és még tíz percig lyukat beszélt a hasamba. Én meg kitartottam a „majd meglátjuk” véleményemmel. Persze sose lettem biztosítási ügynök. Az nem az én formám. Később visszahallottam, azon kesergett, hogy valamiért nem sikerült neki engem „meganimálnia”. Ezt saját hibájának rótta fel. Komolyan megsajnáltam. Csakugyan azt gondolta, hogy nekem nincs döntési szabadságom, ha ő a lelkemre beszél?
– Ma reggel fiunk egy ingyenes Írisz-diagnosztikára indult, melyre korábban jelentkezett. Az erőszakos marketinges folyamatosan rizsázott nekik, hogy mekkora öröm, hogy a nyerők között üdvözölheti a megjelenteket. Telt-múlt az idő, közben rengeteg ajánlattal hozakodott elő a pasas, vegyenek ezt, vegyenek azt. Amikor a regisztrálásra került volna sor, fiunk felpattant, hogy részéről ennyi volt az erre szánt ideje. Mennie kell. El is jött, miként egykor én.
Apám is így csinálta. Ha azzal állítottunk haza, hogy erre a szülői értekezletre kötelező elmenni, biztosra vehettük, hogy meg se mozdul. Aztán én is így csináltam. Amikor üzent értem egyik gyerekünk tanára, hogy menjek be az iskolába magatartásbeli zűrök miatt, visszaüzentem neki, ha baja van vele, intézze el vele. Nem én vagyok ott az óráin, hanem ő. Utóbb igazat adott nekem. Úgy látszik, örökletes ez a kurucos dac bennünk.
Mindenesetre örültem neki, hogy az íriszdiagnosztika csapdájából habozás nélkül kijött gyermekünk, mint aki jól végezte dolgát.
Mert jól végezte.