Mickey webnaplója

Ma is levertünk egy műszakot. A régi idők számfejtése szerint túlórapénz járt volna érte, vagy semmi – kommunista műszak esetén.
Kora reggel megírtam az Echónak a kommentárt, s a tegnapról elmaradt munkát folytatva a nagyobb komód is áll, mint a kártyavár. Ha a ma készült autók ugyanígy épp csak hogy még autónak nevezhető izék, akkor nagy a baj. Mi „éppenbútor”-t vettünk, többet is. A mérnökök úgy konstruálták, hogy váza megtartsa önmagát és némi terhelést is kibírjon. A fiókjaiban lévő lemez becsúsztatva, és kész. Nagyobb terhelés esetén ívben meghajlik, majd akár ki is bújhat a peremek alól. A hátához szögeket kaptam. Egy jól célzott ütéssel belemegy tövig a pozdorjalapba. Valaha erő kellett a hátlapok fába rögzítéséhez. Mindegy. Ráment egy fél délelőtt, eltartott, amíg eltartott, most már a helyén van. Legalábbis a nagyobb komód. Szoknunk kell, hogy lötyögünk a nagy lakásban.
Mica is jelentkezett: A nagy fúróval készített hét új helyet tipliknek. Később meglátogatott Leventével. Beugrottak a játszótér után. Olyan kőporos lesz a homoktól minden kisgyerek, mint egy smirgli. Még a hajacskáján is éreztem, ahogy megsimogattam. Mica felajánlotta, hogy kiselejtezett könyveinkből visz a könyvmegállóba. Elgurított vagy húsz kiló ilyen-olyan kiadványt.    
A nap egyebekben furcsán indult. Az üzletközpont bejáratánál bevásárlókocsiba rakott különféle áruk, felette tábla rajta szöveg: „azért érdemes ide jönni, mert a másik multinál ugyanezek kb. ezer forinttal többe kerülnek”. Kíváncsi volnék rá, hogy a másik multi készített-e hasonló táblát, hasonló kirakodóvásárral. Mert ami itt olcsóbb, az ott drágább, ám ami ott olcsóbb, az itt drágább minden bizonnyal.
Kifelé jövet azt tapasztaltuk, hogy nagy átlagban egyre drágábbak az áruk. Ma már csak kettőnknek vásároltunk. 28 000 forintot hagytunk ott. Kizárom, hogy kettőnkre korábban ekkora összegű kiadás esett volna egy-egy hétvégén a múltban. Még akkor se, ha ide írom: két rövidnadrágot csempészett nekem a kosárba Tücsi. Szerinte slamposan közlekedem.
Szerintem is.
És akárhány gatyát veszünk, ugyanez marad a helyzet. Amíg dagadt vagyok, minden nadrág le fog csúszni hasamról. Egyedül a hózentráger enyhít a bajon, amennyiben ellene dolgozik a gravitációnak.
Nem ígérem meg, hogy ropi soványságúra karcsúsodom ebben az életben. Pedig iskoláskoromban „alultáplált”-nak bizonyultam. Legalábbis az iskolaorvos szerint. Nem éreztem, bár elég csenevész voltam rátekintve egykori fotóimra.