Mickey webnaplója

Ma nem készült fotó Leventéről a játszótéren, el se vittem a gépet.
Ma nem labdáztunk a füvön, mert bár elvittem a labdát, tudatosan a kocsiban hagytam.
Ma nem esett az eső, de meleg sincs.
Ma nem voltam a környéket becserkészni, kamerával az oldalamon.
Ma nem nyitott ki időben a játszótér, csak kb. négy perccel később.
Ma nem avatták fel a benne elhelyezett „gyermek könyvmegállót”, csak majd vasárnap du 4-kor.
Ma nem sok időm maradt lógva, mert megérkezett a magyarítandó videóanyag. Azután Leviék is.
Ma nem olvastam az aktuális könyvemből, mert nem értem rá.
Ma nem haragudtam senkire.  
Ma nem voltam itthon, amikor Tücsi lehúzta és kimosta a kanapéhuzatokat.
Ma nem láttam azt se, hogy készül az ebéd, mert Leventével „játszótereztem”.
Ma nem néztem tévét, mert be se kapcsoltuk.
Ma nem ettem csokit, mert nincs itthon (venni kell).
Ma nem fájt repedt talpbőröm, mert „adtam neki” még az este a szteroidos kenőcsből.
Ma nem ültem egy sarokba a kis sámlin, mert négykézláb bújócskáztam Leventével.
Ma nem vittem le a szemetet, mert mostanában lassabban gyűlik.
Ma nem porszívóztam, mert nem értem rá igazán.
Ma nem kell altató éjszakára, mert öt órakor kidobott az ágy s azóta talpon vagyok.
Ma nem jutott eszembe semmi, ezért írtam a fenti csokrot Ma nem címmel.
Pedig – hadd törjem meg a formát, a prédikációban János tapintatosan beszélt korunk „keményszívűségéről”, a házasságtörésekről és a kötelékek felbomlásáról. Társadalmi nyomás áldozatainak nevezte az elváltakat. Joggal. Örültem neki, mert magam is így gondolom. És azt is, hogy ha ma Jézus elé hoznák a válásról és a házasságtörésről szóló kérdést, azt azért ma sem várhatnák el tőle, hogy helyeselje őket.