„Amikor Magyarországon a második világháború vége felé minden összeomlóban volt, légiriadók, a bombázások idején, amikor a pincékből és a romok alól éhező szülők és rémülettől vacogó gyermekek a napvilágra mertek bújni, hogy lássák, mi pusztult el, vagy hogy mindhiába keressék azokat, akiket szétroncsolt az összeomlott házak fala, a budapesti Jézus Szíve-templom mellett (Lőrinc-pap tér 1) egy kép várta őket. A Madonna della Strada (úti Boldogasszony) magyaros változata. P. Reisz az akkori házfőnök úgy érezte, hogy a hontalan vándorló, romokból kivergődő, testileg és lelkileg agyongyötört embereknek szüksége lesz a vigasztaló Boldogasszonyra. Feszty  Masa  festőművésznő nem végzett másolómunkát a híres olasz kegyképről, hanem vászonra vetette a magyar lélek fájdalmát, a könnyező szemeken is átmosolygó remény érzését, és a Mária karján ülő Gyermek-Jézus alakjában megfestette a jövő győzelmes ígéretét.
A képben legszebb a két tekintet. Mária magyaros arcvonásai csodálatos szépséget tükröznek. Nyílt és őszinte barna szemeiben a csodálatos, Istenbe vetett hit, mélységes áhítat, nyugodt életbiztonság és az emberi gonoszságon érzett könnyes fájdalom tükröződik. Karján Gyermeke azt a biztos és gyengéd nyugalmat mutatja, amely annyira sajátja Jézusnak, a Megváltó Istennek. Gyermek, és ha ránéz az ember, tudja, hogy ez a Gyermek az egyetlen biztos sziklája az életnek, akibe kapaszkodni lehet. Úgy éreztem, ez a mi Madonnánk. Úton voltunk, Ő volt a kísérőnk.” (†P. Ádám János SJ visszaemlékezése. In Magyar jezsuiták vallomásai II.)
A kép ma is ugyanott van kifüggesztve, a templom bejáratától balra. Máig sokan kérik Mária közbenjárását (élet)útjuk szakaszaira.
Amikor felmerült bennem, hogy első emeleti erkélyünket milyen képpel díszítsük, több változaton gondolkoztam, és Feszty Masa képe győzött. A jezsuitáknak köszönhetően megkaptam jó felbontásban az ábrázolatot. Már ki is függesztettük a panelfalra.