Mickey webnaplója

Tegnap Heidegger gondolataiból szemezgettem néhányat. Az egyik alapvető megfogalmazása szerint az ember olyan lény, aki itt van, ez az ittlét, ez az önreflexióra való képesség határolja el, különbözteti meg minden más élőtől.
Ide kapcsolódik néhány megdöbbentő, megrázó fotó, melyeket minap láttam a facebookon. Nem kell mutatnom, a képeket mindenki elképzelheti magának. egy visszatérő katona összeborulva szerelmével, összeborulva aprócska gyermekével, egy katona, aki a lövészárokban kölyökmacskát itat pipettával, egy német katona valahol Afganisztán köves kietlen részén, amint maga ünnepli 34. születésnapját. Katonák, akik elhagyják a szállítóhajót, mert éppen megérkeznek. A képek csakugyan hatásosak és elgondolkoztatók. Azonnal az a bajom az összessel, hogy az ellenfeleik, ha még életben vannak, ugyanúgy ölelgetik, akit ölelgetnek, ugyanúgy magukhoz szorítják, akit magukhoz szorítanak. A férfi hosszas kihagyás után találkozik párjával, akihez úgy vonzódik, a gyermekével, akiért tűzbe menne, sőt íme, tűzbe is megy.
Egyfelől tehát szaporodunk, a férfi dolgozik, a nő vajúdik, mindketten gondoskodnak utódaikról, majd a férfi elindul háborúba és öl. Anyát, gyermeket, katonát, fiatalt, öreget számolatlanul.
A 46-as forradalomnak néhány tízezer halottja volt, az első világháborúnak 10millió, a másodiknak legalább 25 millió halottja volt, a kommunizmusnak 100 millióra teszik az áldozatait, akiket valamilyen formában likvidáltak. Nem folytatom, csak gondolkozom a PC. információit nézve: Normálisak vagyunk mi, emberek? Máshogyan teszem föl a megválaszolhatatlan kérdést, minek szülnek a nők, minek töri magát a férfi, hogy eltartsa családját, hogy megéljenek valahogyan, ha ennyibe vesszük az életeket.
Mivel magyarázzuk a saját fajunkra támadás megannyi formáját, ha filozófiailag elismerjük, hogy az élők csúcsa az ember, ha megkockáztatjuk, hogy a lét pozitív a nemléttel szemben, ha elismerjük néhányan, hogy egy emberi lélek többet ér az egész világegyetemnél, mert magasztosabb a hivatása, rendeltetése?