Mickey webnaplója

Ma a kezembe került Örkény István Időrendben c. novelláskötete. Ennek a fülszövegén olvasom: „Az írónak az a mindene, amit írt. Az az ő kincse, sorsa, becsülete, bélyeggyűjteménye, gyümölcsöse, családi háza. Így aztán, ha hozzáfog összeszedni legjava írásait, … valójában leltárt csinál élete összes szerzeményeiről.”
Igyekszem gyorsan leszögezni, hogy szeretem Örkény írásait. Különösen is az egyperceseket. Megértem, hogy miért ír ilyen mondatokat, hiszen magam is írogatok, ugyan lényegesen kevesebb vehemenciával és eredménnyel, mint ő. Megértem, hogy írásai az ő kincse, sorsa, becsülete, bélyeggyűjteménye, gyümölcsöse, családi háza. Közel járok hozzá, hogy magam is így érezzek. Mindenesetre az előző értékelés után két dolog kikívánkozik belőlem. Az egyik
Halász Piusz esete.
Emlékezetem szerint négy vaskos kéziratkötegbe gyűjtötte össze szerzetesi tapasztalatait, gondolatait, imáit, beszédvázlatait, értekezéseit, irodalmi munkásságát. Kihallgatásakor az ávósok elé tették a kötegeket, és választás elé állították a szerzetest. Vagy elismeri, amivel vádolják, vagy az orra előtt elégetik addigi életművét. Mivel nem volt hajlandó elismerni, hogy bármiféle államellenes bűnt elkövetett volna, megtették, amit ígértek, s helyben betüzeltek az életművével. Hogy ő mit érzett, nem tudom. Én akkor éreztem hasonlót, amikor majdnem elszálltak a freeblogra rakott – évek során összeírt – anyagaim. De ahogyan ő is túlélte, s új írásokkal lepte meg olvasóit, úgy én se estem kétségbe, részben, mert az egyes anyagok az én PC-men megmaradtak, részben pedig, mert nem képzelem el, hogy sokakat érdekelnének írásaim a jövőben. Kicsit rossz szájízzel dobáltam ki lomtalanításkor azokat a folyóirat-évfolyamokat is, amelyekben írásaim megjelentek.
A másik gondolatom világfelfogásomhoz kötődik.
Anthony de Mello SJ fogalmazza meg lelkigyakorlatos könyvében, hogy ötezer év múlva nem a testem, nem az általam létrehozott művek, de a város, amelyben élek, valószínűleg az se lesz a helyén és nem funkcionál. Be kell látnom, hogy igaza van. Bár akadnak igen régi városok, pl. Damaszkusz, de hogy az egykor ott élők után maradt-e valami, vajmi kevéssé hiszem. A mostanáig ott lakók is ezrével menekülnek a helyben gerjesztett pokolból.   
Advent, az Úrjövet egyébiránt az elmélyedés ideje, amikor megkíséreljük, hogy a maradandó értékekre, több ezer éves igazságokra, történésekre irányítjuk figyelmünket. A megélt tapasztalatok helyükre teszik dolgainkat.
Becsületesen be kell vallanom, hogy bár napi vigasztalást és lehetőséget találok az írásban, magam is úgy tennék kritikus helyzetben, mint Halász Piusz. Valahogyan számolni kell azzal a ténnyel, hogy ugyanúgy ahogyan érkeztem: üres kézzel, úgy is fogok eltávozni innen az arra rendelt időben.
És az írásaim? Remélem, hogy szeretnek Titeket. Nincs sokkal több és más értelmük.