Mickey webnaplója

Van egy olyan német főnév, amely kifejezőbb, mint a magyar megfelelője: PENDEL, magyarul inga.
A Pendel – mint a női pendely járás közben – kileng.
Ha valami kilendíti nyugalmi helyzetéből, egysíkú ingásba kezd.
Inga. De nem az az inga, amit Edgar  Allan Poe emleget krimijében. 
Hanem a Foucault-inga. Az első ilyennel Münchenben találkoztam, a Deutsches Museumban. A 80 m-ről leengedett inga a köré állított kuglikból egyet-egyet ötpercenként likvidált, felborított. (Évtizedekkel később nászunk jóvoltából a szombathelyi székesegyházban újra találkoztam a Foucault-inga működésével).  
Valahányszor barátunk vagy kedves ismerősünk kidől az élők sorából, ez a kép jelenik meg képzeletemben.
Ma is ez történt.
Amikor P. osztálytársunkat temették, B. Jóska jött értem és fuvarozott a köztemetőbe.
Két éve meg még együtt töltöttük beszélgetéssel az osztálytalálkozót Jóskával. Valaki megdicsérte, hogy ő a legegészségesebb az immár hanyatló korban leledző társak között.
Néhány napja már nem jelent meg a 60. érettségi találkozón. S. J. arról számolt be, hogy igen gyenge a társunk. Ma kaptam a hírt, hogy elhunyt.
Nyugodjék békében!
***
Tekintetem a kanapéra esett. Nyitva egy folyóirat. Az ott olvasható cikk címe: Készen a beteljesülésre.
Vajon elmondhatjuk-e, hogy készen állunk a bármikori beteljesülésre?
***
Ülök az erkélyen. Élvezem egyelőre a ma ránk tört hőséget.
Van bennem egy fatális rész.
Olykor elgondolom, hogy most madaraknak kellene elrepülnie látómezőm előtt. De nem csak hogy madaraknak, hanem tőkésrécéknek, amelyeknek kivált szeretem figyelni kecses ívelését, de amelyek csak igen ritkán húznak a Duna irányába, avagy éppen ellenkezőleg.
Ma abban a kivételes meglepetésben részesültem, hogy kívánságom megfogalmazását követően kb. tíz percen belül egy vadkacsapár húzott el a Duna felé.
Alig győztem hálálkodni a látvány miatt.