Mickey webnaplója

Luca napon érkezett meg.
Megérkezett, mert hazacipeltem.
Hazacipeltem, mert összerakták.
Összerakták, mert kézbesítették a megrendelt alkatrészeket és a toronyt.
Kézbesítették, mert megrendeltük.
Megrendeltük, mert a korábbi gép teljesen rapszodikus módon, sőt hisztérikusan, mit hisztérikusan, szeszélyesen (a zenészeknek: capriccoso) lefagyott.
Lefagyott, s ha nem, akkor nem volt hajlandó a frissítéseket fogadni.
S ha fogadta is, rendre fenyegető figyelmeztetéseket írt ki, miszerint percei meg vannak számlálva.
Mert percei megszámláltattak, befejeztem a rajta való írások közreadását, mielőtt kinyúlik teljesen.
Mielőtt kinyúlt volna, az új masinára mentette Miklós fiú valamennyi doc.-omat.
Most itt ülök két gép között a pad fölött, és írom az új masinán, hogy a régitől miért kell megválnom.
No, azt azért nem mondom, hogy béke poraira, de az biztos, hogy az idő nem kedvez neki kapacitás-okokból. Mindenesetre a mentések teljes körben való megtétele után nyomunk egy clear-parancsot, hogy sikáljon le magáról minden tiszta írást és minden oda nem való szennyet a masina, amely tud, amit tud, s amit tud, azt tényleg tudja. Újratelepítés után megfelelő szolgálatokat tehet valakinek, akinek még nincs gépe, csak vágya arra, hogy az internet világához kapcsolódjon. Itt lesz számára a lehetőség, az enyém pedig arra, hogy egy hatalmas tárkapacitású eszközzel folytassam virtuális előéletemet. Mint tudni vélem, a mai gépek befogadóképességüket és gyorsaságukat annak köszönhetik, hogy nem annyira winchesterre támaszkodnak, inkább egy nagy kapacitású pendrive-szerű kütyüre, amely kevéssé romlékony, viszont hosszasan szolgál. Úgy legyen! Majd meglátjuk.
Valamikor különféle füzeteinket különféle mottókkal kezdtük. Pl. matematikafüzetünk első lapján ez szerepelt (és még más is): „A matematika az a tudomány, amely megtanít bennünket arra, hogy hogyan lehet a számolást elkerülni.”
Hittanfüzetünk kezdőmondata pedig rendre ez volt: Isten nevében!
Hát akkor az első posztnak is legyen ez utóbbi a címe: Isten nevében!