Mickey webnaplója

A zongora billentyűfedelén tartott elektromos orgona csatlakozója a hosszas nyíródás hatására kontakthibás lett. Egyre többet engedte el a kiválasztott hangszínt, s állt vissza zongorahangra, sőt el is némult. Így hát – noha a tápegység kifogástalan – utóbb ellehetetlenítette, hogy értelmesen használhassam.
Próbálunk másik dugót szerezni hozzá dróttal, de ez idő kérdése. Az idő pedig, mint tudjuk, pénz.
Nem az én fejemből pattant ki a szikra: Hat elemmel is működik, ott van az elemtartó a zeneszerszám hasi oldalán.
Ma tehát vettünk elemeket az üzletközpontban. Az orgona pedig azon nyomban életre kelt.
Közbevetem, hogy a már karácsony előtt elnémult hangszeren többször kívántam volna játszani, s valamennyire zavart, hogy egy önkifejezési lehetőségem, egyfajta szórakozásom odavan, én meg tétlenségre vagyok kárhoztatva. Az is igaz ugyan, hogy ha egy általam jól ismert zenére koncentrálok, belső hallásom tökéletesebben reprodukálja a kívánt zenét, mint azt fizikálisan interpretálni volnék képes.
Mégis.
Más hallani, s a kívánt módon elővezetni egy zenét, mint belülről „hallani”. A belső hallás sokszínűbben eleveníti meg a dallamot, teljes hangszerelésben szólaltatja meg „odabent” a darabot. A magam által jól-rosszul játszott zene viszont élő.
Mától újra adott a lehetőség: Zenélhetek kedvemre, amikor csak hangulatom úgy kívánja.
Levente unokának is újra rendelkezésére áll a hangszer. Már észrevételezte, hogy nem működik az orgona, és nem értette, hogy appapa miért nem csinálta meg, ha elromlott.
Holnap idevárjuk őket, s akkor együtt zenélünk.
Ő tartja a mutatóujját, én meg diktálom az örömódát, Levi kedvencét.
Még vezényel is hozzá szabadon maradt karjával.