Mickey webnaplója

Újabb időkben rendre átolvasom a Parlando virtuális újságot. Korábban elég sok ismerőssel, általam ismert zenész nevével találkoztam benne.
A legújabb számban már hiányoltam Tardy Laci nevét, ritkásan fordulnak elő benne általam ismert zenészek.
Még ismertem Sári Józsefet (90 éves), akinek a miséjét énekeltük, belefutottam a korán elhunyt operaénekes,
Réti József nevébe, (szólót énekelt egykor a Luba-misében).
Kézbe kaptam a Szolfézs példatárakat. Benne találkoztam Pálfalvi J. nevével.
Ő több éven át szolfézstanárunk volt hajdan.
Bőven található a kötetekben magyar szerző műve, de a zeneirodalom megkerülhetetlen klasszikusai, preklasszikusai is szerepelnek bennük.
Talán még nagyobb meglepetést okozott szembesülésem a hozott legkülönfélébb népek dalaival.
Arra gondolok, hogy ezek annak idején azért estek ki látkörünkből, mert a heti egy alkalom kevésnek bizonyult arra, hogy a példatár több száz dallamát megismerjük.
Ahány nép, annyi hagyomány, annyiféle kultúra, zenekultúra is.
Még megjegyzem, hogy a mai gyerekek kottáiban is rendre felfedezem a korábbi korok meghatározó dallamait, zenéjét.
Nem baj ez, sőt nagyon is helyénvaló.
Nem lehet folyton új dolgokkal előrukkolni, pláne nem azon az áron, hogy ejtjük a korábbiakat.
Nemcsak azért, mert nem vagyunk zsenik, hogy mindig újat gondoljunk, komponáljunk, írjunk…
Tudásunk, civilizációnk a hagyományainkra, a gyökereinkre épülnek.
Hiányukban elszállnának, mint a győzelmi zászló.