Hogy kik voltak, senki sem tudja. Az irodalom kedveli azokat a történéseket, amikor kevés információ alapján kell történetet írni. Elengedheti ki-ki a fantáziáját, és kiírhatja magából azt, ami éppen foglalkoztatja. József Attila nem sokat vacakolt. Emlékezetem szerint több változatban is megírta ritmusos versét a háromkirályok látogatásáról. Babits pedig azt a legendát dolgozta fel, amelyben néhányan elindulnak a Kisjézus meglátogatására, de tengernyi kaland után és évtizedek elteltével csak egyikük ér oda – Jeruzsálembe, aki még tanúja lehet annak, amikor az Igazat kiviszik a vesztőhelyre, a Golgotára. (Prózában is megírta egy orosz a legendát.) O’Henry pedig a világ egyik legszebb novelláját írta meg a Háromkirályok ajándéka címen. A rossz nyelvek szerint alighanem sitten, ahová valamiféle könyvelési stikli miatt került. A világirodalom – de talán ő is – jól járt, mert poénos novelláival vélhetően saját hazájában is nagy sikert aratott. (Nekem mindenesetre tetszenek.)
Nos, alig kezdődött el az év, hisz a legtöbb ember ma kezdte meg éves munkáját, s már is múlóban a Vízkereszt.
Jelentem: Észak-Amerika megfagy. A déli államokban is nulla fok körüli a hőmérséklet, a sarkvidéki frontbetörés hatalmas havazásokat hozott magával és minden képzeletet felülmúló hideget. Nálunk meg kipattannak a rügyek a fákon. Tegnap Kaposváron rekord meleget mértek, s átlagosan is 8–10 fok körül alakult az országban a nappali hőmérséklet. (Időjárás-jelentésemnek vége. Milyen jól fog ez jönni a világnak egyszer, amikor mindenkinek mindenféle erre utaló feljegyzése elvész, beleértve a meteorológiai intézetekét is. J)
Jelentem, hogy itthon ma még a piros-zöld dekor-színek uralkodnak. Áll szombatig a karácsonyfa, ma még világít a harang és az angyalka, ma még csillagok, girlandok, egybefogott karácsonyfadíszek, szalagon lógó tobozok, a betlehemi barlang szobrai, a Szent család és látogatói, a Luca-napon elvetett búza, tobozok és papírfenyő, ünnepi mécsesek és néhány mézeskalács sütemény hirdeti, hogy a közelmúltban ünnepeltük a karácsonyt.
Ma még a templomban elénekeltük Glóriaként a karácsonyi dalt: Dicsőség, mennyben az Istennek… békesség földön az embernek.
Aztán vége.
* * *
Ma egymagam voltam itthon, meglehetősen ingerszegény környezetben tettem-vettem szükséges dolgaimat. Így hát megpróbáltam az ingereket gyarapítani. Ilyeneket vettem számba:
Bizinger – a Goldbergerben dolgoztam ezzel a sváb emberrel.
Bőzinger – kelenföldi házunk egyik albérlőjének a neve,
Singer – lábítós varrógépünk merevítő lapjába öntött feltalálónév,
Haslinger – a Telepes utcai iskola növendéke,
Höfflinger – Pápán katonatársam,
Buckinger – ugyanott főtiszt,
Penninger – a kerületben lakó operaénekes,
Kissinger – politikus,
hányinger – Nem hiányzik.
De ha már. A történet így szól. – Rosszul nézel ki. Gyermekem, hányingered van?!
– Öt, vagy hat… Talán még több is.
Vajon akad-e, aki még emlékszik egy ilyen szóra: cupringer. (Zubringer) háztartási alkalmazottakat közvetítő személy. Jut eszembe: Ki ne hagyjam már a Zabhegyező szerzőjét, akinek a neve
Salinger.
Bizonyára még százféle –inger létezik, sajnálom, nekem most csak a milimári jut eszembe, az pedig nem -inger.