Mickey webnaplója

Ma annyit olvastam, hogy írni egészen elfelejtettem. De kész a mű, legalábbis részemről. Tegnap elfelejtettem lefeküdni, ma meg elég korán kidobott az ágy. Sikerült egy hajnali derengést lencsevégre kapnom amúgy szúnyoghálóstul. Mindenesetre a színekhez nem kellett hozzányúlnom: Az ablakkivágásban a hajnali köd mindent kékesen derengőnek mutatott, némi kis zöldes beütéssel, utóbbi a szobanövényeken jelentkezett. Ha már ébren voltam, nekiláttam egy korrektúrának. Elég korrekt túra sikeredett belőle. Délután négykor tettem le a tollam, hogy nyugodjék. s lám, tőlem senki nem várt dalt (nem is baj), mert belőlem minden szufla kihalt. Most hátradőlhetnék a széken, de így a munkaasztal lapjára tehénkedve lényegesen könnyebb billentyűzgetni.
Ott kezdem, hogy tegnap Ferenc pápa körlevelének egy sokadik kitételére (95. pont?) figyelmeztetett valakit valaki a FB.-on. Arról szól a jó Ferenc pápa, hogy vannak, akik elméleteket gyártanak ahelyett, hogy élnének. Ezek a vesztes hadvezért modellálják. Szerencsésebb az, aki hadnagyként vagy bakaként mindent megtesz az általa képviselt ügy érdekében, lesz, ami lesz alapon. Nem tudom persze szó szerint idézni a tegnap olvasottakat, mindenesetre a FB-on polemizálók egyike megjegyezte, hogy ez akkora meglátás, amely még fog szerepelni a töri könyvekben.
Elgondolkoztam rajta.
Az ember magát túl közelről szemléli, de ismerőseim között mindkét típusra tudnék példát mondani. Nem teszem. Vannak személyiségi jogok is a világon. Majd a történelem megmutatja, hogy az „éceszgéberek” vagy a gürizők futottak-e be győztesen.
A pápa gondolata csakugyan elementáris, újszerűen ragadja meg a lényeget. Ilyen ez az egész ember. Bár fiatalabb volnék, hogy teljes vehemenciámmal beálljak mögé. Mondom Tücsinek: Úgy kezdte, hogy kérte a téren várakozó tízezreket: imádkozzanak érte. Azóta is mindenkitől ezt kéri. Sűrűn hangsúlyozza, hogy bűnös ember. Különös, hogy ezt kéri, hiszen elképzelni se tudom, hány misét mondanak naponta a világon, s minden misén minden pap imádkozik a pápáért. Benne van a misekánonban. Talán a rá súlyosodó felelősség mondatja vele ezt a kérést.  
Jó későn érkeztünk haza tegnap. Mivel nem jött álom a szememre, nem is erőltettem a dolgot. Megnéztem egy most hozzám kerülő DVD-felvételt egy 1997-ben készült Mátyás-templomi kóruséneklésről. Szilas karácsonyi beat-miséjét énekeljük egy alkalmi zenekarral. Kati lányunk a szopránban, magam és fiunk a basszusban „nyomjuk”. (Ma mindenki mindent nyom. 1997-ben meg se értettem volna, mit akar kifejezni ez a nyomjuk, nyomjuk ezerrel. Hiszen „padlógázzal” haladunk „ezerrel”, majd nyomunk egy „satuféket”.
Vissza a felvételhez. Gyors számolás. A fiú 13 volt, én akárhány, de soványabb mostani állapotomhoz képest. Na, ezt kell nyomni. A karcsúsodást.
Ezerrel.
Csak ne volna olyan unalmas.
Inkább egy replikázó zsánerképpel zárom a posztot:
– Ugyan, édes komámasszony, mért kend olyan sovány asszony, hogy tudott így lefogyni?
Lám én milyen kövér vagyok, mint a háj, majd elolvadok ebben a nagy melegben.  
– Ugyan, édes komámasszony, mért kend olyan kövér asszony, hogy tudott így meghízni?
Lám, én milyen sovány vagyok, mint a kóró elszáradok, ebben a nagy melegben.  
Elképeszt az ebben a népdalban felbukkanó kifejezésmód tömörsége! Még ismétlődő megfogalmazásokra is „ráér” a két versszakon belül.