Megjöttünk a születésnapostól és szüleitől. Uncsika mutatja, hogy ennyi éves. Sőt már próbálgatja a hármat is. Az még egy kicsit odébb van. Nagyon tudta, hogy az ünneplés róla szól.
Míg a torta készült (Elvi),
én meséltem,
Mica felfúrta a mackós képet az ágya fölé,
Tücsi fotózott.
Ebéd után,
tortaevés után,
varázsgyertya elfújási kísérletek után,
ajándékbontogatási manőverek után,
a játékokkal való játszások után,
a repülő felszállásának imitálása után elbúcsúztunk,
mert már régen aludnia kellene Levikének.
Még elindítottuk a babakötvényt egy jelképes összeggel.
Hazajöttünk.
Eszembe jutott, hogy kapott egy tábla Boci csokit is.
(A BOCI = TOBLERONE, mármint hogy TOBLER ohne)
Most kint hagyva a mínusz egyet, hátradőlhetek a székemen, és lógathatom a lábamat.
Ha ti, aktívkorú dolgozók azt halljátok a főnökötöktől, hogy ugorjatok neki a soron következő munkának, és majd elkészülte után lógathatjátok a lábatokat, sose higgyétek el.
Mire lógatásra készítenétek lábatokat, két másik munka válik halaszthatatlanul sürgőssé, amelynek kiosztása közben megismétlődik az egyszer volt: „Ha kész lesznek ezek a munkák, majd lógathatjátok a lábatokat.”
Hallgassatok inkább Fülöp királyra, aki szépen énekeli a Don Carlosban:
Majd alszom én (lógatom a lábamat), ha véget ér e kín,
S hűlt testem bíbor bársonyokba rejtik; 
Majd alszom én a szenvedések múltán, 
Majd alszom ott, hol a kétely nem vár, 
Hol koporsóm lesz a bús Escorial…    
https://www.youtube.com/watch?v=hEeXiHERWuE