Mickey webnaplója

Trianon örök. Nem akar véget érni, megoldódni sem, hiszen status quo is van a világon. Magam utálok darázsfészekbe nyúlni, próbálom most is elkerülni, de még sose írtam róla. Idegen testként létezünk népek gyűrűjében. Nyelvünk teszi. Nem tehetünk róla, mint ahogyan azok se tehetnek róla, akik németül, illetve szláv nyelveken beszélnek. Egy biztos, hogy kevés nemzettel tették meg a világtörténelemben, amit velünk megtettek. Erről az általam szívből kedvelt francia vejemmel sem tudok értelmesen szót váltani. Nem érti, amit én értek, nem látja be, amit én belátok. Másképp látja, amit én is másként látok hozzá képest.
Ha az EU-tagságra szavaztam egykor, annak alapvető oka a határok eltörlése volt. A szabad egymáshoz közlekedés, a közös kultúra és anyanyelv megerősíti a más államokhoz tartozó magyarság élni akarását – gondoltam. Nem egészen így lett, bárt kétségtelen, hogy az átjárhatóság adottsága jobb feltételeket tett lehetővé. Csak hát tagadhatatlan, hogy érdekkülönbségek állnak fenn az egyes országok között. A lehetőségek kibontakoztatásába ezek bezavarnak.
Alighanem ahányan rátekintenek erre a kilencvenéves valóságra, annyi felől közelítenek hozzá. Így hát akad néhány milliónyi vélemény. A nevesebb politikusok megnyilatkozásait mindenki ismeri. Meg sem próbálom ide idézni őket. A megnyirbálás oka talán a német hegemónia megtörése volt, és mi az osztrák-magyar monarchia részeként nem lehettünk szimpatikusak az antant-hatalmaknak. Az érdekek nem engedték, hogy változtassunk politikánkon. Amit a többi állam megtehetett, nevezetesen hogy átálljanak a győztesek oldalára, mi nem tehettük meg. A forgatókönyv másképp volt megírva. Egyetlen betűt sem vesztegetnék a témára, de kezembe került Illyés Gyula útinaplója (Szíves kalauz), aki látogatást tett Déryvel és Nagy Lászlóval André Malraux-nál, aki a francia történelem furcsa figurája. Illyés írja róla, hogy de Gaulle tábornok legrégibb és legbizalmasabb tanácsadója, még az ellenállási időktől fogva. A látogatáskor miniszteri rangban állt, aki annak idején tevőlegesen is részt vett a spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán. Írt is róla egy regényt. Nos, szó szót követett, amikor is egy apropóból Malraux kijelentette: „Magyarország sosem volt csatlós állam; s nem is az!” Illyés annyira fontosnak tartotta, hogy elhangzott formájában is lejegyezte: La Hongrie n’a jamais été un pays satellite et ne l’est pas! (704. o.) Nem én mondtam. Nem kényszerítették rá beszélgető partnerei sem.
Szeretném azt hinni, hogy létezik népek megbékélése. Biztos, hogy nem könnyű. Gondoljunk csak lakókörnyezetünkben élő szomszédainkra. Akikkel egy lépcsőházban élünk, akikkel egy kocsitárolót használunk. Akik más típusú zenét szeretnek. Akik olykor dübörögnek, akik olykor elviselik a mi dübörgésünket. Bizony nem könnyű, de belátással áthidalhatók az ellentétes érdekek. Élni és élni hagyni – szól a közhely.
Kicsit erről szól Petőfi Anyám tyúkja c. örökbecsű költeménye is. Élni és élve hagyni. Sőt: barátságban élni egymással. Mint említettem, az idegenek gyűrűjében nagyon más nyelvet beszélők vagyunk… egyetlenként. Mint a vers szárnyasa, amely a ház egyetlen jószága. Akár becsülhetnének is bennünket érte. Mint én: az egyik szomszéd élniakarását, a másik vallásosságát, a harmadik ragyogó népzenéjét, a negyedik szorgalmát, tisztaságát stb.
Voltam annyira diplomatikus, hogy nemzetneveket nem említettem. Hátha így kevesebb támadási felület marad a velem való ellenkezésre.
Mindenesetre Malraux-val vallom: Nem vagyunk csatlós nemzet. Szuverének vagyunk.
Én is. Ezért kivételesen mindenkit megkérek, hogy ne kommentálja senki ezt a posztot. Inkább hasonlítsa össze magában azzal, amit a leírtakról tart.