Mickey webnaplója

Értesítés érkezett BJ gimnáziumi osztálytársunk temetéséről. RIP. Urnatemetés lesz. Tehát  hamvainak adják meg a végtisztességet. Osztálytársam Sch J. Pap lett. Gondviselésszerű (nincsnek véletlenek), hogy ő a plébánosunk. Ma a misén közvetlenül előttem állva beszélt.
Az jutott eszembe, hogy ha másképp alakultak volna életsorsaink, lehetne az ő temetése, vagy éppenséggel az enyém. A fél osztály már odaát van.
Kinek mi jutott osztályrészül.
Hogy még meddig élünk, éppúgy nem tudom, mint hogy egészségi állapotunk hogyan fog alakulni hátra lévő életünkben.  
Emlékszem pater BA. jezsuitára, aki gyakran mondogatta, hogy mi az a három év, ami neki még hátra van. Tévedett. Kb. tizenöt éve volt még hátra.
Magam el nem képzeltem, hogy megérem az ezredfordulót.  Mi az, hogy megértem! Azóta negyed évszázad telt el!
Valamelyik pápának (XXIII. János?) kívánták, hogy éljen 100 évig, mire ő a szokott humorával megjegyezte, maguk csak ne gördítsenek akadályt az Isten kegyelmének.
Hát ez az.
Hodie mihi, cras tibi. Fordítása: Ma nekem, holnap neked. 
Ferdítése: Hozd ide nekem, frászt neked!
Elhatároztam, hogy egyszer végiglapozom blogomat, hogy kiszűrjem a posztokból a versgyanús bejegyzéseket. Nem azért hogy kiadjam, hanem azért, hogy bebizonyítsam: országunk a tízmillió költők országa.
Arra gondoltam, hogy van belőlük egy kötetre való.
( A kikeresgetés  meglehet, hogy fáradságosabb munka, mint maga  verselés.)
Miközben szemezgetem az írásokat, azzal találom szemben magamat, hogy legalább ugyanennyi poénos sztori és vicc lapul meg a posztokban.
Lehet, hogy mások jó kedvre derítésének több értelme volna, mint a rímekbe szedett, vagy csak gondolatritmust hordozó sorok összegereblyézése.
Egyelőre mégis kitartok eredeti elképzelésem mellett.