Tegnap említettem, hogy az írások értéke nem függ keletezésük idejétől. Egy ma olvasott J. Ratzinger-cikk örökzöld témát feszeget. Címe: A hit helyzete a mai világban. (Vigilia 1968 júniusi sz.) Sajnos nem poszt méretű a terjedelme. Próbálom röviden: A hívő szavai idegenül csengenek annak, aki nem szokta meg az egyházi beszédstílust. A szerző Kierkegaard egy kis történetével illusztrálja mondandóját: Kigyulladt a vándorcirkusz. Az igazgató már előadásra beöltözött bohócát küldi a közeli faluba, hogy hozzon segítséget az oltáshoz. Az elrohan, s kéri a lakosságot, hogy siessenek a tűzhöz, oltani. A helyiek megtapsolják a „produkciót” és úgy kacagnak, hogy kicsordul a könnyük. A bohóc könyörög, még rimánkodik, amikor a tűz eléri a falut, mely szintén porrá ég. A teológus nem éri el, amit akar. Meg se hallgatják. Régimódi, középkori ruhája miatt azt gondolják, betanult szöveget darál. Színészkedik, pózol… De ha modern formában adja elő mondandóját, akkor is hasonló a helyzet. Hitünk önmagában nehézségbe ütközik. J. R. hivatkozik arra, hogy Lisieux-i Terézt életének utolsó idején ateista kísértések gyötörték. A hitetlent is megkörnyékezi a kétely. Most hatalmasakat ugrok, mert nem részletezhetem a cikket minden fordulatában. Említ még egy történetet, Buberét: Egy felvilágosult tudós fölkeresi Levi Jitzchakot, hogy vitázzanak. A rabbi ránéz az érkezőre, és ezt mondja: „Hátha mégis igaz.” A tudóst megingatja ez a félelmetes hátha…
Senki sem tudja kitenni az asztalra a másiknak Istent és az ő országát. Még a hívő önmagának sem. Ugyanígy a hitetlenben is megmarad a kétely, a „hátha mégis igaz” kételye. Mindketten megélik a hitet és a hitetlenséget. A kettő között ingadozva keresi az ember élete értelmét. A nyitás lehetővé teszi, hogy a kételkedő közelebb kerüljön a hívőhöz, aki a másik kételkedése miatt osztozik amannak sorsában. … Isten és az ember között végtelen szakadék tátong. Az ember csak azt tudja szemügyre venni, hogy mi nem Isten, aki lényegénél fogva láthatatlan. Ha az ember elfogadja, hogy a látható világ nem tölti ki teljes világát, akkor közelít a hit által a valósághoz. A hittel azt állítom, hogy a láthatatlan nem feltétlenül valótlan is, hanem ellenkezőleg, épp a láthatatlan az igazi valóság, mely az általunk is látható részét létrehozza és fenntartja. Másképp: létünk mélyén van egy pont, amely nem vezethető le a látható s fogható világból, hanem a láthatatlanra utal. Ezt csak – a Biblia szavaival élve – megtéréssel szerezhetjük meg. Az embert természete a látható világ felé húzza. Bensejében kell megfordulnia ahhoz, hogy meglássa: a legértékesebbet tékozolja el magában, ha átadja magát a természetes nehézkedés vonzásának. A lét e fordulata nélkül nincsen hit. Ezért a hitet nem lehet bizonyítani. A lét megfordítása ez, s ezt csak az fogja fel, aki maga is megfordul, … ez a fordulat napról napra új marad, s csak egy életen át tartó megtérésben válik vérünkké, mit is jelent, ha azt mondom: hiszek.
Így valahogy fogalmaz J. Ratzinger, aki évtizedekkel később XVI. Benedek pápa lett.
Tán nem véletlenül.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 39-hez. József életének szakaszai. Potifár jó vásárt csinált Isten emberével, akinek minden sikerül. Hamar rábízza az intézői tennivalókat, majd egész vagyonát. Felesége szemet vet Józsefre. (A képzőművészet egyik alaptémája: József és Putifárné). „Hálj velem.” A csábítás sikertelen marad. Potifárné haragjában átadja ruháját Józsefnek, majd éktelen ricsajt csinál Józsefet megvádolva, hogy meg akarta erőszakolni. A bizonyíték: még mindig nála a ruhája. A történet hihető, a trükk beválik: Potifár börtönbe veti Józsefet. A sors iróniája, hogy a börtön felügyelője mindent Isten kegyeltjére, Józsefre bíz, mert ő is rájön: „Az Úr vele van, s minden, amihez csak hozzáfog, azt sikerre vezeti.”
Közöm nem volt Potifárnéhoz. De nem egy festmény látása gondolkozóba ejtett. Abban az alávetett helyzetben vajon mit tettem volna? Igazi kutyaszorító. A házasságtörést akkor is szigorúan büntették. Persze József belső törvénye mindnyájunkban él. Isten nem nézi jó szemmel az efféle kilengéseket. Potifár felesége viselkedése ugyancsak életveszélybe sodorta a rabszolgát. Ám vele volt az Isten. Minden ügyeiben. Nemcsak vele, velünk is az Isten (héberül: Emmanuel). Mi pedig ezt a velünk levést kérjük s a magunk részétről ígérjük újévi nótánkban: Ó szép Jézus, ez új esztendőben légy híveiddel … hogy ez új esztendőben, minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvedben. Ő hű lévén magához, velünk van, az tuti. De mi? Mi is vele, ha elég nagy a hitünk. „Segíts hitetlenségemen” – fordul egy ember Jézushoz.
2014.04.10. 22:11 emmausz
Hit és hitetlenség
4 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr776013530
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rozsa T. 2014.04.11. 11:17:52
Nagyon érdekes gondolatokat feszegetsz, Mick. Éppen emiatt vagyok én az agnoszticizmus híve.
A "láthatatlan" mögé mindenki azt képzel, amit akar, az, mint a "fekete lyuk" - trou noir, mindent befogad...
Egyik irányban sincsen bizonyíték ("hátha"). A hívőknek viszont nem is kell, "a hitet nem lehet bizonyítani" mondod te is. Ettől hit a hit.
A "láthatatlan" mögé mindenki azt képzel, amit akar, az, mint a "fekete lyuk" - trou noir, mindent befogad...
Egyik irányban sincsen bizonyíték ("hátha"). A hívőknek viszont nem is kell, "a hitet nem lehet bizonyítani" mondod te is. Ettől hit a hit.
emmausz 2014.04.11. 13:53:53
Nem az én gondolataim, csak egyetértek velük. Az emeritus pápáé, aki még bőven nem volt pápa, amikor végiggondolta ezeket.
De Déry Tibor is azt írja, hogy Rómában járva, amikor egyik bazilikából a másikba szédült, úgy érezte, hogy eleve vallásos. Hazatérve ez lekopott róla.
Azt hiszem, ebbe bele lehet születni, vagy jöhet egy hatalmas aha-élmény (pl Dienes Valériáé, pl. Frossardé). Mindenkinek kívánom a megtapasztalás élményét.
De Déry Tibor is azt írja, hogy Rómában járva, amikor egyik bazilikából a másikba szédült, úgy érezte, hogy eleve vallásos. Hazatérve ez lekopott róla.
Azt hiszem, ebbe bele lehet születni, vagy jöhet egy hatalmas aha-élmény (pl Dienes Valériáé, pl. Frossardé). Mindenkinek kívánom a megtapasztalás élményét.
Rozsa T. 2014.04.11. 16:12:17
@emmausz: igen, én is azt hiszem, hogy a hitet nem lehet csak úgy elhatározni, főleg nem észérvekkel... Egyébként minden tanúvallomás afféle "megvilágosodásról" beszél, intenzív emocionális élményről...
Teljesen magánügy, épp ezért nem kell sem a hitetleneket lekezelően sajnálni, esetleg elvetemült lelki szegényeknek titulálni, sem pedig a hívőket szellemi fogyatékosoknak tekinteni...
Teljesen magánügy, épp ezért nem kell sem a hitetleneket lekezelően sajnálni, esetleg elvetemült lelki szegényeknek titulálni, sem pedig a hívőket szellemi fogyatékosoknak tekinteni...
emmausz 2014.04.11. 16:20:12
Magam is azt vallom, hogy minden ember méltósága azonos. A többi következik belőle.
Utolsó kommentek