Mickey webnaplója

Ifjonti koromban láttam egy francia filmvígjátékot, címe La Belle Américaine, A szép amerikai. A film főhőse, egy hosszú fehér Cadillac, s a hozzájutásból származó bonyodalmak. A gegek közül posztom címe miatt egyet emelek ki, egy epizódot. Adva egy idős házaspár, akiknek egyetlen vagyonuk zöldséges bódéjuk. Ott élnek, ott is alszanak a pult mögött, talán faládákon. A bódé két fatáblája éjszakára bezárva. Ez biztosítja éjjeli nyugalmuk intimitását. Ám kora hajnalban a rések között betűz a nap, az öregasszony felül, felkiált: „Szép napunk van.” Mire az öregember kiugrik az ágyból, egy mozdulattal kitárja a két fatáblát, s közben azt mondja: „Akkor használja ki, mama!” Ragyogó fény árad be a „hálószobába”, az öregasszony pedig sikít, s próbál elbújni az esetleges kandi tekintetek elől. Ez a kétmondatos párbeszéd évtizedek után is megmaradt emlékezetemben: Szép időnk van, használja ki, mama!
Ma is szép idő van. A lakás északi oldalának ablakain reggel öt után bevág a napfény. Nekem nem kell a fatáblákat kivágni, koromnál fogva ötkor „kidob” az ágyam. Korábban a konyhában készítettem a fotókat-csendéleteket a különösen erős fény által megvilágított tárgyakról. Ma megint nagyon alkalmas lett volna egy újabb képet összehozni, de kihagyom. Viszont előttünk áll a leghosszabb nappal, s kiálthatjuk egymásnak, hogy akkor használja ki, mama, használja ki, papa. A nap egyes tennivalói már kirajzolódtak, de korántsem mind. Bevásárlás, unokák szállítása a pályaudvarra, találkozás saját társaságunkkal. Sok mindent azonban nem látunk előre.
Reggel egy auftaktos himnusszal szoktam kelni („Ragyogva fénylik már a nap, az Úrhoz szálljon énekünk...”) Reggel az idős papismerősünk, Futó Karcsi bácsi, vagy hivatalosabban Futó Károly atya – mint egy interjúban – elmondja, hogy nem készít mindenre kiterjedő terveket. A Szentlélek megvilágosítását kéri, hogy rájöjjön: a nap folyamán elé toluló eseményekből mi az ő feladata. Egyben kéri segítségét, hogy hajlott kora ellenére képes legyen megfelelni a nap kihívásainak.
Azt hiszem, a legtöbb, amit magam is tehetek, hogy utánozom ezt a szent életű lelkészt. Kérem az Úr megvilágosítását tennivalóim felől, hogy napom értékesen teljen, hiszen elég hosszú nappal elé nézünk, az év leghosszabb nappala elé.
Lábjegyzet a Lev 26-hoz. Az Úr a néppel kötött szövetséget komolyan gondolja. Mózessel üzeni: Ne csináljanak bálványokat, ne állítsanak emlékköveket, de tartsák meg a szombatot. Ha az Úr törvényei szerint élnek, a föld meghozza nekik termését, bőségesen gyümölcsét. A béke útjából az Úr minden ártalmat elhárít, megfékezi a vadállatokat, öt izraeli elbánik száz idegennel, ha a szükség úgy hozza. „Lakóhelyet választok köztetek, és Istenetek leszek, ti meg az én népem. De ha nem hallgattok rám, én is úgy bánok veletek. Meglátogatlak remegéssel, sorvadással, lázzal, elhullotok ellenségeitek előtt. Menekültök akkor is, ha senki nem üldöz.” S a makacs ellenkezésre újabb szigorúságok következnek. El addig, hogy saját fiaik húsát eszik meg, pestis szakad városaikra, idegenek rabságba hurcolják őket. Ott aztán megalázkodnak, megtartják a szombatot s a törvényeket mind. Az Úr értésükre adja, hogy még ott se utálja meg őket, s utóbb a szövetségre hivatkozva kiszabadítja őket rabságukból. Prófécia ez a javából, mert utóbb mind beteljesedett. Közöm. Az újtestamentumban (végrendeletében) azt kívánja a Felkent (Krisztus), hogy tartsuk meg a szeretetparancs két irányát, szeressük a gondviselő Istent, aki fiát adta értünk és szeressük embertársaikat. De vajon halljuk-e még a kettős egy parancsot a civilizációs zajban. Vajon látjuk-e még az istenes lét értelmét a civilizációs szmogban? Nagyon kellene, mert ránk is jöhet korunk megannyi pestise, ha nagyon megmakacsolnánk magunkat.