Amikor eljött az idők teljessége, megjelent a földön Krisztus, hogy egyszer s mindenkorra rendezze az Isten és az ember kapcsolatát. Helyrehozza azt, ami elromlott. Azóta az „utolsó időket éljük”.
A magunk nyugdíjas évei megkezdése óta saját egzisztenciánk szempontjából ugyancsak az utolsó időket éljük, és éppúgy nem tudjuk, hogy meddig tartanak ezek az idők, mint az emberiség immár 2000 éve tartó utolsó ideje.
Szeptemberben a feleségem is abbahagyta munkáját. Az első idők az ejtőzés és a hivatallal lefolytatott telefonforgalommal párban telnek. Már látszik, hogy a hivatali távügyintézés le fog csengeni, az ejtőzés pedig könnyen üresjárattá alakul, ha hagyja az ember. De hát persze nem hagyja. Vannak itt többé-kevéssé visszatérő családi problémák. Elfoglaltságot ad mindkettőnknek a kilenc unokánk és szüleik. Olykor célzott látogatásokat teszünk, máskor mi fogadjuk a családokat. Itthon meg teszünk-veszünk, eszünk, majd mosogatunk, le-lekuporodunk saját számítógépünk elé, hogy rendezzük postáinkat, megnézzük, ki-mit-ír, beleszólunk szükség szerint a nagyvilág dolgaiba, megosztunk fontosabb anyagokat másokkal, közzéteszünk saját fejünkből kipattanó írásokat. Fotókat is olykor, bár a családi képekkel óvatosan bánok, s mivel manapság ritkábban sétálok, a külső felvételek száma is ritkul.
Mindezekkel azt kívántam csak jelezni, hogy életünk közös jellege erősödik újra. Beálltunk egy új életszakaszba, amit még szoknunk kell. Nincsenek kijelölt territóriumaink, de valamennyire érzékelhetően mégiscsak vannak. Tücsié a nagyszoba, benne a lapos tévé, egy lapos monitor, laptoppal. Enyém jobbára a második legnagyobb helyiség, asztali számítógéppel, nyomtatóval. Ő kezeli az ő gépét, én az enyémet, s csak néha megyek át az ő masinájához egy kártyapartira.
Valahogyan őrizzük szuverenitásunkat, amellett, hogy nem zárkózunk el a párbeszédtől se.
Elmondtam hát dióhéjban életünk tágasságát (szélességét?), hosszúságát nem látom, még új szemüvegemmel se.
Összefoglaló a Józs 17-hez. Nemcsak Efraim, hanem az ugyancsak Józseftől származó Manassze törzse is elnyeri birtokát. Ők se bírnak a földjükön meghúzódó kánaániakkal, de sikerül robotra kényszeríteniük őket. Szükségük is van robotosokra, mert olyan földet kapnak, amelynek egy része hegyen húzódó erdőség. Szerencséjükre a kánaániaknak vasszekereik vannak, ezekkel eredményesebb a természettel való küzdelem. Közöm. Az előzőekből következik, hogy a zsidóknak nem voltak még vasszerszámaik, fegyvereik se. Ez adott alkalommal életveszélyes helyzeteket hozhatott magával. Amikor a csatákat karddal vívják, a jobb anyagból való eredményesebbé teheti a küzdelmet. Ma is így van. Az USA legjobb fegyvereit kaparintották meg a mozlim ISIS tagjai. A kurdok, főleg eleinte elavult típusúakkal harcoltak. Ez sokak életébe került. Bár a zsoltárok egyike megemlíti, hogy balga az a király, aki a lovak erejében bízik. Vö. a Gondviselés misztikája.
2014.09.15. 10:43 emmausz
Célegyenesben
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr196699513
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek