Mickey webnaplója

Olvasom Gárdonyi egyik cikkekeit, kisebb lélegzetű írásait tálaló kötetet (Tükörképeim). Mitől Gárdonyi Gárdonyi? Mitől más mint a többi író? Először is nem egészen más. Nemeskürty egy helyen leírja, hogy aki író akar lenni, annak legyen magyar vezetékneve. Nem tudom, hogy igaza van-e, általában magyarítanak a művészek, de nem okvetlenül. Bilicsi neve fura, Pilinszkyé lengyel, Gyurkovicsé szláv, és mégis befutottak. Igaz, hogy Petőfi is, aki Petrovics volt, s Arany is, akinek nem kellett magyarítania. Gárdonyi az előzőekhez tartozik, hisz eredeti neve Ziegler. Némelyik írását olvasva azt gondolom, hogy meg akart felelni a szerkesztőség igényeinek, esetleg az olvasói igényeknek. Ez csak egy megérzés. Nem állítom, hogy igazam van. Ami az övé, a rövid mondatok, a humor, a saját képzésű szavak, az általa alkotott szófordulatok. Titkosnaplója is kitér egy-egy szóbokorra, szokatlan szinonimákat használ, ezek általában magyarul szólnak, és mástól nem használtak. Ilyenekre gondolok: széjjellátást ír látókör, perspektíva helyett. Azt írja: a cseléd „átseseg” (susog, suttog) a folyosón. Vagy: szinte „gőzölög a fáradságtól”, szemük „összemerülközik”...
Egyik aforizmáját idemásolom: „Zsuzsánna történetében a vén kecskék semmivel sem aljasabbak, mint azok a festők, akik Zsuzsánnát olyannak festik, amilyennek a vének látni szerették volna.”
Humora. Tábortűz lángja elkapja J. bekecsét. „János. – No. – Baj van. –  Baj-e? – Az ám. – Hát mi baj van? – Hogy mi baj van? – Mi? – Az, hogy ég a bekecsed. – A bekecsem? – Az ám. – Hun? – Hogy hun ég? – Úgy. – Hát hátul. – Hátul-e? – Hátul ám. – Oltsa el kend! – Eloltsam? – El. – Mivel oltsam el? – Vízzel. – Vízzel? – Vízzel. – De hát hun a víz? – Hogy hun a víz? – Az. – Hát amott a vederben. – A vederben? – Ott. – Ott nincs. – Miért nincs? – Miért? Hát azért, mert kiitták a lovak. – Kiitták? – Ki ám. – Hát aztán miért itták ki? – Mert szomjasok voltak.
Persze a bekecs ezalatt elégett.”
***
Angol nyelvű képzés. Van, aki perfekt a nyelvben. Van, aki nem. Aki perfekt, annak csak a szövegre kell figyelni. Aki nem, annak az ismerős szavakra s a nyelv zenéjére. Ezekből is kialakul előbb-utóbb az ismeretanyag összefüggésrendszere. Valaki mesélte, hogy addig nézte az angol mesefilmeket, mígnem egy idő múltán megértette őket. Rájött, hogy tud angolul. Menetközben egy ideig teljes a kaosz, ami aztán letisztul. Ezt túl kell élni. Nemes Ödön (RIP) mesélte magáról, hogy amikor Japánba került, az angolt közvetítőnyelvként használta arra, hogy megtanuljon japánul beszélni és írni. Elérkezett egy olyan stádiumhoz, amikor meggyőződéssel vallotta, hogy meg fog őrülni. Magába mélyedt és „elhatározta”, hogy Istennek ajánlva sorsát vállalja a megőrülést. Ettől lenyugodott, s utóbb rendesen megtanult japánul. A borúra vélhetőleg megérkezik a derű: Cheer up!
Összefoglaló a Józs 18-hoz. Józsue így replikázik: „Meddig késlekedtek még elfoglalni azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene nektek adott? Jelöljetek ki minden törzsből három embert, s én elküldöm őket, járják be az országot, vegyék számba a felosztáshoz...” Majd kitér arra, hogy Benjámin miféle városokat kapott. Többek között az ő öröksége Jeruzsálem is (a jebuziták lakóhelye). Közöm. A földosztást sorsolással végezték. Minden törzs egyenlő eséllyel számíthatott erre vagy arra a területre. Jut eszembe a 2. vh. utáni magyar földosztás. Akié volt, attól elvették, hogy mindenki kapjon. Ám ez csupán mézesmadzag volt. Tudták az irányítók, hogy a kisparasztságtól visszaveszik a földeket, s behajtják őket a TSZCS.-kbe. A második hullám nem is föld-, hanem az állami tulajdon elosztása volt a rendszerváltás idején. Ez – ha lehet – még brutálisabb volt. A párt vezetői egymás között osztogattak, a nép meg asszisztálhatott hozzá. Mindmáig kísért ennek az átka. Ha már reprivatizációt hajtottak végre, tízmillió részvényesnek kellett volna birtokolni az állami vállalatokat, kiosztott földeket, mindenféle javakat. Hol volt itt a különféle érdekeltségű csoportok tagjaiból összeállított csapat, hogy felmérje az állami vagyon értékét? Hogy sorshúzással eldöntsék, melyik cégnek, földterületnek ki lesz a gazdája? Erősen eufemisztikusan „spontán privatizáció”-nak hívták azt, ami igazán szabad rablás volt a kapcsolati tőkével és politikai hatalommal rendelkezők részéről. Korrupció a döntéshozók részéről, akik a nyugati cégeknek baksisért eladták a magyar gyárakat, hogy azok első lépésként megszüntessék a termelést így biztosítva saját termékeiknek az újabb piacot. Kellett volna egy Józsue nekünk is, aki intézkedik, aki felrázza a társadalmat s hangot adva a ténynek: Gyerekek! Nyitva a kalitka ajtaja. Azonnal hagyja el ki-ki a zárt területet, és éljen a megszerzett szabadsággal.