Mickey webnaplója

Ma arra ébredtem fel, hogy gyerekkoromban létezett egy szó: az epli. Arra mondtuk, ami ellehetetlenült, aminek bottal üthetjük a nyomát. Utánaeredtem ennek a ma már senkitől nem hallott jasszkifejezésnek. Kiderült, hogy feltehetően a német argóból (rotwelsch) jön, esetleg jiddis. Ha német, akkor az Apfel többes számú alakjából   Äpfelből jön: epfel-epfli-epli. Meglehet. Mindenesetre (átmenetileg) kimúlt. Évtizedek óta nem hallottam senkitől. Legfeljebb a kocsmában, de ott is magyarul. „Hitel = alma”. Más, azóta elhalkult, szleng-szavak is felötlöttek bennem: Kimondja ma már arra, ami jó, hogy stőr stöfe, sőt stöfinger, klassz, klafa, bimbő vagy pipec, esetleg pöpec. Senki.
Viszont Balázs Géza nyelvész blogjában említi az egyik legújabb szlenget, ez már természetesen angol. A multitasking (sokfeladatos) magát a mai rohanó tempójú életet körvonalazza. Az állandó bumlizást, az ide-oda rohanást, a rohanás közbeni mobilozást, tanácsadást, tanácskérést. Párhuzamosan többféle programban van benne a mai alkotó. Erős figyelemmegosztással jár korunk szokott terhelése. Olyan mint az autóvezetés, ahol kezed a kormányon a sebváltón, lábad a pedálon vagy egyszerre két pedálon, szemed előre és hátra tekint, s amennyire tőled telik, oldalra is. A millió és egy információra azonnal és késedelem nélkül kell reflektálni. (Sokat cikkeztek róla, hogy egy ember képes-e egy fürtnyi közlekedési tábla piktogramjait, információit leolvasni. Aligha.)  
Más. Mindig csodáltam a zongoristákat, dobosokat, orgonistákat, akik kezükkel, esetleg lábukkal is mást és mást csinálnak párhuzamosan. Hogyan lehet annyira sokfelé lankadatlan intenzitással figyelni. És lehet. Mondják, hogy a nőkre jellemző ez a többfelé való figyelnitudás. A férfiak jobbára egyfélére képesek koncentrálni, igaz, hogy arra aztán elég rendesen. Tetszik, nem tetszik, a multitasking korát éljük.
***
Van nekem egy kitűnő fényképezőgépem. Csakugyan kitűnő. 12 megapixeles, 14.3x-os optikai zoommal. (Fujifilm finepix S200EXR). Ám bármennyire kitűnő, a fejlesztési verseny túlhaladt rajta. Deske blogjában tegnap találtam két képet. Az egyiken a Ganz-gyár lepukkant épülete. Valahol a kép közepe táján közvetlenül a gyár előtt egy légypacc. Feltehetően egy ember. Mellette egy másik fotó, erről az emberről. Próbálom leírni, hogy mit látok a képen. Egy középkorú férfi vasbeton gerendán ül. Lábán egysoros korcsolya. Fekete zokniján valamiféle piktogram jelzi, hogy márkás termék. Mellette Soproni dobozos sör. Jól látszik, hogy ki van nyitva. A fedelén lévő sötét lyuk árulkodik róla. Ami ez első képen fel sem tűnik, pórázon két kutya pihen mellette, balra egy zsemleszínű, jobbra egy fekete. Még jó, hogy nincs nála újság, lehet, hogy el tudnám olvasni a benne szereplő cikkeket? A trikója felirata: CUBA. A kép egy HX50-es Sony-val készült. Annyit tudok róla, hogy a zsebben hordható gép 20 megapixeles, 30-szoros zoommal. Azt hiszem, ez ma elég jónak számít. Hogy 10 év múlva mi számít majd jónak, ahhoz meg kell még érnem további tíz évet.  
Összefoglaló a Józs 20-hoz. Újra a menedékvárosokról szól. Kellenek is újak: a honfoglalás új települései közül kell kiválasztani néhányat. Ide költözhetnek azok, akik akaratlanul öltek meg embert, s itt lakhatnak ügyük tisztázásáig. Közöm. Ma korábban soha nem volt menekültáradat tanúi lehetünk. A menekülők egy része gazdasági szempontok miatt változtat országot, mások az ínség, az etnikai, vallási stb. üldöztetések miatt kelnek útra. Se szeri se száma a menekülttáboroknak. A világ szégyene, hogy szükség van rájuk. Az itt lakók nem öltek, legalábbis legtöbbjük, hanem az öldöklések előtt próbálnak valamelyest őrzött és gondoskodó körülmények között életben maradni. Alighanem nem menekülttáborokra, hanem menedék városokra volna szükség létszámuk miatt.
Ha már egyszer ilyen békétlen világ korunk osztályrésze.