Mickey webnaplója

Weöres Sándor nem szerette a gyermekek alkalmatlankodását, mert zavarták munkájában. Azt sem vette észre, hogy többek között számos gyermekverset írt. Másoktól hallotta, és úgy reagált erre a tényre, hogy örül, ha a gyerekek magukénak érzik versei egy részét, de esze ágában se volt gyerekverseket írni. Úgy lehet, maga WS megmaradt bizonyos mértékig könnyed, gondtalan, felhőtlen érzésvilágú költőnek, gyermeki lelkülettel vetette bele magát a verselésbe, olykor a mesetémákba is. Tegnap eszembe jutottak ilyen párhuzamok, amelyekből egyet megmutatok. Weöres ezt írja:
– Sehallselát Dömötör, / buta volt, mint hat ökör, / mert ez a Sehallselát kerülte az iskolát, / ... /míg más olvasott meg írt, / ő csak ordítani bírt, / megette a könyvlapot / s utána tintát ivott.../
Nos, ennek a ritmusa teljesen azonos az általunk kultivált csúfolódó ritmusával.   A neveket kicsit elferdítem, egyébként sem az a lényeg.
– / Őry Ányos tökfeje, / oxigénnel van tele, / hozzányúlni nem szabad, / minden percben robbanhat. /
Persze számos más csúfolódót is skandáltunk egymás hergelésére, bosszantására. Ilyesmiket:
– Binder János nagy dohányos, tőle bűzlik egész város.
– Vagy: Fülöp! A füleden ülök. Szép nótákat fütyülök.
– És még: Cini-cini hegedű, macska lika keserű.
Úgy látszik ez olyan fiús évődés, mert később se hagyják abba művelői. Utóbb kifejezetten egyes szakmák kigúnyolása a cél.
– Pl. Szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia, nem tudhatja, mely órában ragad a csirizes tálba.
– Egy kis homok, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész.
– Egy ács nem ács, két ács egy ács. (Ez arra utal, hogy általában párban dolgoznak az ácsok.)
– Az ácsokat begörbített ujjal is szokták cikizni utalva arra, hogy nem egy közülük levágja az ujját munka közben. Tehát néhány behajtott ujjal mutatják: „Öt sört ittál”.
Összefoglaló a Józs 21-hez. Lévi fiai nem kaptak földet, mert alig tartottak állatot. Az Isten szolgálatának éltek. Városokat (menedékvárosokat is) viszont igen, a városokat övező legelőkkel együtt. Összesen 48 várost tudhattak magukénak Lévi nemzetségeinek a fiai. A fejezet felsorolja őket. A fejezet úgy zárul, hogy „azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izrael házának tett, nem hiúsult meg semmi, mind beteljesedett”. Közöm. A menedékekről, a menekült táborokkal való hasonlóságról írtam. Most inkább azt jegyzem meg, hogy az Úr tartja ígéreteit. A kérdés, hogy korunk információs szmogján áthatoló szavát meghalljuk-e? Honnan tudnánk meg, hogy tartja a szavát, ha azt se értjük, hogy mit mond, mit üzen, mire utalnak a velünk esett élmények.