Mickey webnaplója

Van nekünk egy fügefánk. Ha szerencsénk van, két ízben érik rajta a termés, egyszer tavasszal, ha nem fagytak el télen a korábbi években megerősödött ágak, s egyszer ősszel, a tavasszal kibújó új hajtásokon. Ugye utoljára nemigen volt tél, így hát rekord mennyiségű füge ért meg a bokron. El is bújhatnék benne, mint egykor Ádám és Éva, olyan sűrű lombot nevelt.  
Ha ennyi nem is termett máskor, de a kb. húszéves bokron minden évben akadt néhány érett szem.
Történt egyszer, hogy eljőve a fügeszüret ideje, bemászok a lombkorona alá, hogy szemügyre vegyem a „felhozatalt”. Négy érett gyümölcsöt találtam s szorongattam a markomban. Még folytattam a szemlét, amikor egy idegen öregasszony jelent meg a bokor járda felőli oldalán. Hamar észrevett, s szóba elegyedtünk. – Maga is szedi a fügét? (Hogy én szedem, az részemről rendben van, de hogy ő is, az már kicsit kovászos.) – Most nincs sok rajta – folytatja monológját –, pedig az unokám nagyon szereti, szoktam neki vinni. Ekkor szólaltam meg, átadva neki az általam talált 4 darabot. – Hát, ha úgy szereti az unokája, akkor vigye neki ezt a néhány érett fügét! A kezébe nyomtam, s távoztam.
Tegnap egy kigyúrtnak látszó, joggingos kopasz fickó áll félig a bokor takarásában. (A szobaablakból nézem a jelenetet.) Mellette egy hirtelenszőke nő, szintén tréningöltönyben, s visító piros kesztyűvel a kezén. Feltehetően a kopasz barátnője. A fickó kedveskedni kívánt neki, s míg szóval tartotta, leszedett a bokorról egy marék termést. A nő örült neki. Továbbmentek. Az utca másik sarkán álló piros bogyókból szintén szedegetett a kopasz. Remélem, ehetők azok a piros bogyók.
Összefoglaló az 1Sám 9-hez. Mint egy mese. „Akkoriban (?) élt Benjámin fiai közt egy Kis nevű ember... Volt neki egy élete virágjában levő, Saul nevű daliás fia. Egy fejjel magasabb volt mindenkinél. Történt, hogy Kisnek elkóboroltak a nőstény szamarai...” Elment hát szolgájával, hogy megkeressék. Mivel hosszasan sehol se találták, a szolga urához fordult a javaslattal: Keressük meg a látóembert. A látóember pedig Sámuel, akit már ismerünk. Kérdezősködésükre a kútnál ácsorgó lányok útbaigazították őket. Menjetek a városba, éppen ott van Sámuel. Megtalálják. Sámuel értésükre adja, hogy az elcsángált szamarakat rég megtalálták. Sámuel marasztalta őket egy vendégség erejéig, majd magához szólította Sault. Á suivre. Közöm. A Bibliáról mondják: közvetve vagy közvetlenül Jézusról szól. Az Ószövetség gyakorta elég közvetetten. Mindenesetre itt is egyértelmű: Isten és ember viszonyáról szól. A látóember, a jós, a próféta Isten embere, aki kapcsolatban áll az Úrral, és amit vizionál, az bekövetkezik. Látja, hogy egy finom falatot félre kell tennie, mert össze fog találkozni azzal, akit királlyá kell felkennie. Tudja, hogy 3 nappal korábban megtalálták az elszabadult szamarakat. Tudja, hogy nem lesz jó vége a nép számára, ha királlyá ken valakit, de engedelmességgel tartozik az Úrnak, aki erre kötelezi. Stb., stb.
Ma is él az Úr. És a kapcsolatunk vele?