A reklámok természetükből fakadóan erőszakosak, tolakodók, szemed elé akarnak kerülni, füledbe akarnak harsogni, agyadba akarják vésni, hogy a reklámozott vacak nélkül üres az életed, a kacatok nélkül nem lehetsz boldog, a régit már rég el kellett volna dobnod, a hirdetés felmutatói 5% kedvezményt kapnak, és akik nem mutatják fel, azok is.
Biztos tapasztaltad, amit én. Dolgoznál valamit a számítógépeden, néznél egy filmet, egy videót, de addig nem juthatsz hozzá a kívánt tartalomhoz, ameddig a film alsó felén le nem fut egy vagy több reklám. Feltehetően nem olvassák a reklámszakemberek, azért mégis ideírom: Jól kösse fel az a reklámozó a gatyáját, akinek szeretné, hogy hirdetése hatására elkezdjek vásárolni. Meglehetősen opponáló természetem van. Gyűlölöm az erőszakot.
Újabban egy még idegesítőbb jelenség ütötte fel a fejét a műfajban. Állandóan villódzik valami, valamiféle reklám: „Te vagy a szerencsés 100 000 látogató”; nyerj; akció, csak neked, stb. Tűrtem, ameddig tűrhettem ezt az újabb pimasz merényletet, de újabban egyre szaporábbak a képernyőszéli villódzások, melyek szemrontó léte hihetetlenül zavar. Nemcsak a szememet rontja, az idegrendszeremet is próbára teszi (tette). Mivel egyelőre a képernyő szélein jelennek meg ezek a vibráló semmik, fogok egy papírlapot és kizárom velük a reklámokat. Nekem ne villóddzanak kéretlenül.
A csatát megnyertem. De mi lesz akkor, ha a képernyő közepét foglalják el erőszakos és nem kívánt hirdetések?
Nos, úgy képzelem, hogy akkor fogok felhagyni a számítógép használatával.
A papír egyelőre nem vibrál, a tollam se és a szemem se.
Összefoglaló az 1Sám 30-hoz. Intermezzo. Napokkal (fejezetekkel) korábban a „látó”-asszonyon keresztül megtudja Saul, hogy másnapra meghal fiaival együtt. Azóta fejezetek (napok) múltak el, s még mindig másról beszél a Biblia. Itt arról, hogy Ciklagot egy martalócbanda megtámadja és felgyújtja. Értékeit, embereit elviszi, elhajtja. A kudarc miatt Dávid megkövezésén gondolkoznak saját emberei. Ő pedig Abjetár pappal előhozatja az efodot, és választ kér az Úrtól, megtámadhatja-e eredménnyel a martalóc amalekitákat. Igenlő válasszal a tarsolyában megindul ellenük 600 emberével. Ebből 200 inkább a málhák őrzésére vállalkozik. A maradék 400 összetalálkozik egy egyiptomi rabszolgával, aki megmutatja nekik, hol találhatók a rablók. Dávid rajtaüt az immár dorbézoló seregen, s egy szálig lekaszabolja őket. Két feleségét visszakapja, s mindenféle zsákmányt magukkal visz. Elosztja (a málhákra vigyázóknak is juttatva belőle), sőt a szegényebb törzsek városaiban élő rászorulóknak is küld a rablóktól „einstandolt” holmikból. Közöm. „Nélkülem semmit se tehettek” – mondja majd 1000 évvel utóbb a Mester. Ez Dávid korában is így volt. „Elég neked az én kegyelmem” – jegyzi meg egy égi sugallat kapcsán Szent Pál. A kegyelem, a karizma különleges adomány, amelyet a Lélek oszt kinek-kinek tetszése szerint. (Vö. 1Kor 12,11) Rácsodálkozhatunk Dávid eddigi életére visszatekintve, máris mennyi sikerhez juttatja az Úr, s látni fogjuk, hogy még mennyi siker koronázza életét. A titka talán annyi: hogy sikereit az Úrnak tulajdonítja. Lehet, de nem biztos.