Mickey webnaplója

Még csak tegnap óta van advent, de a város utcái karácsonyi díszbe vannak öltöztetve.
Még csak tegnap óta van advent, de a mai metropol újság két cikkben foglalkozik a vele.
Még csak tegnap óta van advent, de a magánorvosi rendelő minden helyiségében kis karácsonyfák állnak apró díszekkel.
Még el se kezdődött advent, amikor a szokott rail-jetre egyáltalán nem, az indított különvonatok egyikének is csak az első osztályára szóló jegyeket kaptunk, noha nem Bécsbe kívánkoztunk, a tudom is én, mikor kezdődött karácsonyi vásárra, hanem Mosonmagyaróvárra, rokonlátogatóba.
Még csak tegnap kezdődött el az adventi időszak, de a fb már tele van képekkel és hanganyagokkal, adventi információkkal. 
Maradjunk abban, hogy ezek inkább külsőségek.
Bennem pedig ott zakatol az írás szava, a posztom címéül választott idézet. Kerestem is a Konkordanciában, hogy ki mondta és hogyan hangzik pontosan, de nem találtam. Nem is találhattam benne, mert nem újszövetségi az idézet. Joel próféta megnyilatkozása ez: „A szíveteket szaggassátok meg, és ne a ruhátokat!” (Joel 2,12–18)
Azt hiszem, hogy lényeget mondja el.
Az advent csöndes, visszafogott időszak, legalábbis az egyház életében. Nem okoskodásokra, hanem a szív elcsendesülésére szolgáló. Nem az áruházak tolakodó reklámjainak van létjogosultsága, hanem a kapcsolatkeresésnek, a magunkra találásnak, az egymásra találásnak, az Istenre találásnak. A többi szélkergetés, többé-kevésbé hiábavalóság.  
Ha valamikor, most van az ideje annak: Keressük az Isten országát, s minden szükségeset megkapunk hozzá.
Erre figyelmeztet a gyertya vagy mécses pisla fénye, amely megtöri a sötétséget, s bármilyen kicsiny világosságot teremt maga körül, hozzájárul a sötétség eloszlatásához, megszűnéséhez. Ez a fény múló életünk fénye. Életünk gyertyáját szimbolizálja, amelyet remélhetőleg csak egyik végén égetünk, különösen adventben. Az időszak életünk helyes irányba fordítását szorgalmazza. Azt kívánja megértetni, hogy hamarosan ünnepeljük annak a megérkeztét, „aki maga volt az igazi világosság, az, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, még sem ismerte föl a világ.” (Jn 1,10)
Bárcsak idén felismerné.  
Összefoglaló a 2Sám 16-hoz. Láttuk, Dávid szélsőségesen viselkedik a különféle kihívásokban. Elbukik, megalázkodik, bűnbánatot tart, máskor lekaszabol embertömegeket. Itt Ciba, a szolga segítségére jön élelmiszerekkel, a Saul unoka, Simi pedig átkot szór rá és embereire, továbbá porral meg kővel dobálja Dávidot és kíséretét. Emberei megelégelik, s felháborodnak: „Mit átkozza ez a döglött kutya uramat, királyomat? – mondják. Ő azonban tűri: Ha az Úr meghagyta neki, hadd átkozzon, hisz saját ágyékom ivadéka, fiam, Absalom is az életemre tör.” Van, aki Absalommal tart, királyának ismeri el, mások pedig az idős Dávidhoz hűségesek. A kémkedés miatt Absalomhoz küldött Achitofel arra biztatja Absalomot, hogy menjen be Dávid háremébe. Több se kell az ifjú titánnak: „Egész Izrael szeme láttára bement atyja ágyasaihoz”. Közöm. „A hatalom szeretete, nem a szeretet hatalma” – énekelte az Illés együttes. Azt is mondhatnám, az első az e világ bűvölete, a második a transzcendens világ sajátja. Trónvillongás, puccskísérletek. A történelem tele van velük. Mögöttük áll az önzés, a kivagyiság, az emberi hiúság, gőg, a szerzés vágya. Dávidot bölccsé teszi élettapasztalata. Megszakad a szíve attól a gondolattól, hogy saját fia a trónbitorló. A béke vágyától hajtva tűri a gyalázatot, megaláztatást, átkokat. A fiú pedig élvezi az életet, s mohón (vissza)él az adódó lehetőséggel.