Mickey webnaplója

Tekintettel arra, hogy a holnap elég zsúfoltnak ígérkezik, még ma megírom azt, amit holnap kívántam megosztani minden kedves érdeklődővel, aki rendszeresen vagy alkalmilag betér blogomba, hogy megismerje észjárásomat, véleményemet erről-arról, olyan dolgokról és eseményekről, melyeket fontosnak ítélek.
Ezúttal elhatároztam, hogy előbb Lukács evangéliumának az elejéről idézek, merthogy olyan megszólító, majd Pázmány szépséges megfogalmazásával illetem szent karácsony vigíliáját.
1. Lukács evangéliumának a bevezetője: „Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének, jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.”
Szépen hajaz ezekre az irodalmi stílusban megfogalmazott sorokra a barokk mestere, és nyelvzsenije írása arról, hogyan is éli meg ő a betlehemi eseményeket. Mária ajkára adja mindazt, amit elképzelt. Én pedig az ő rövid művével kívánok immár mindenkinek intim karácsonyi ünneplést.
Pázmány Péter: Mária imája
„És miképpen az első Ádámra csendes és kedves álmot bocsáta Isten, mikor Évát oldalából építé, úgy a szeplőtelen Szűznek értelmét mennyei elmélkedéseknek mélységes tengerében, akaratját isteni szerelemnek gerjedező tüzében mindenestül elmeríté, mikor Urunkat elhozá, és mint egy mély álomból, az isteni dolgok csudálkozásából felocsódván, előtte látá szülöttét, Urát, Teremtőjét. Azért öröm és félelem között nem tudván mit mívelne, térdre borúlván, hihető, hogy eképpen szólott néki: Oh áldott gyermek! Oh felséges Isten! Oh édes Fiam! Oh én mennyei szent Atyám! Oh Uram, Teremtőm! Ki vagyok én, hogy alázatos szolgálódat ily nagy jóval látogatod? Szoptassalak-e téged mint fiamat, vagy imádjalak mint Istenemet? Bétakarjalak-e mint anyád, vagy tiszteljelek mint szolgálód? Tejet adjak-e, vagy temjénnel áldozzak néked? Hogy lehet, Uram, hogy ölembe vegyelek téged, ki minden állatokat eledellel tartasz? Efféle sok és mitőlünk gondolhatatlan aitatosságok után végre ölelvén, csókolván, sírván, örülvén, ölébe vévé és nagy böcsüllettel bétakargatá Fiát, Atyját, Istenét.”           (1636)
És szokás szerint az ószövetség folytatása. Összefoglaló az 1Kir 16-hoz. Gonosz királyok követték egymást Izraelben. Bása kiirtotta elődje családjának összes férfitagját. Őt fia, Ela követte (ur. 886-885), akit szolgája Zimri agyonütött egy dáridó alkalmával, s helyébe lépett. Zimrit a nép szinte azonnal elvetette, s a harcoló izraeliek fővezérét Omrit tekintette királyának. Zimri látta, hogy közeledik a vég, a palotába menekült s magára gyújtotta. Omri (ur. 885-874) két talentumért megvett egy dombot, Semert, várost épített rá. Ez lett később Szamária. „Omri azt tette, ami az Úr szemében gonosznak számít, bálványokkal ingerelte az Urat.” Halála után fia, Acháb (ur. 874-853) lett a király. Feleségül vette a szomszéd szidóni király lányát, Jezabelt. Acháb még inkább „azt tette, ami az Úr szemében gonosznak számít, bálványokkal ingerelte az Urat.” Bevezette a Baál-kultuszt, szent fákat, ligeteket hozott létre. Építkezései miatt feláldozta fiait Abirámot és Szegubot. Közöm. Ha végigolvasom az ószövetség idején történteket, akkor alighanem feladom azt, hogy régi, boldog békeidőkről álmodozzam. Mióta Káin kiirtotta öccsét, azóta irtják az egymás ellen fenekedő és uralkodásra vágyók egymásnak még az írmagját is. Ez igaz volt a történelem egésze alatt, és igaz ma is. Mégis, mégis fel kell vennünk a kesztyűt a rossz visszaszorítása érdekében. Mégis meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy terjedjen Krisztus világossága, akire a betlehemi csillag fókuszálta fényét, és aki azért jött a világba, hogy üdvözítse. Vízzel megkeresztelkedett, és röpke három év múlva vérével pecsételte meg elkötelezett szeretetét az ember iránt.