Mickey webnaplója

Valaha slágercím volt a Szép szemek. Engem most alig öntudatra ébredt csecsemők szép szeme ihletett meg. Egyszer már megfogalmaztam, hogy rám istenbizonyítékként hat a felismerés: Isten örök jelenében gondviseli az univerzumot, amit gyermekes módon így fejezhetek ki: Sose pihen. Nyitott szemmel őrködik a világ zavartalan működésén, a természet törvényeire felügyel, sose alszik. Írva van: „Atyám mindmáig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17)
Pénteken készítettem néhány felvételt két vidám unokánkról, Leviről és Domiról. Mondom az anyjuknak: Íme, az újabb istenbizonyíték. A 7-8 hónapos gyerek mosolya, nevető szemei, értelmének bontakozása, visszajelzései, megfigyelései. Kérdezheted: Mi köze van ennek Isten létéhez? Visszakérdezhetek: Ha a házasok elhatározzák, hogy gyermeket akarnak, s a pete megfogan, valami egyirányú folyamat indul el. De vajon van-e fogalmuk a szülőknek arról, hogy miféle élőlény fog a világra jönni? Alig hiszem. Induláskor a nemét sem ismerik, nem a tulajdonságait, küllemét, jellemét, öröklött adottságait, tehetségeit. Nem akarhatják ilyennek vagy olyannak. Valamilyen lesz, amiről nem is álmodtak. Mindenesetre hamarosan egy önmagára reflektáló kis csoda néz velük farkasszemet. Valaki, aki teljes bizalommal, jóindulattal tekint szüleire, nagyobb testvéreire. Mindenkire mosolyog, mindenkiben barátot lát, mindenkire rajongással tekint. Ha mi ezt nem akarhatjuk, akkor ki? A kérdésre adódik a válasz: az Úr, akiről a zsoltáros így ír: „te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved.” (Zs 139,13–14) Csodálatos minden műved! Hogy mi miért rontjuk el csodálatos műveidet? Arról fogalmam sincs.
Összefoglaló a 2Krón 34-hez. Jozija Júda 16. királya 8 évesen kezdi királykodását, s 31 évig uralkodik. 16 évesen lát hozzá megtisztítani az országot a bálványoktól, Nap-oszlopoktól stb. Az idegen istenek papjainak csontjait saját oltárukon égeti el. Majd pénzt gyűjt a jeruzsálemi templom rendbehozatalára. Iparosokat fogad, akik a leviták vezetésével minden szükségeset elvégeznek. Hilkija főpap megtalálja a templomban a mózesi tekercseket. Jozija ráébred, hogy csaknem teljesen elhanyagolták az Úrral kötött szövetség rájuk háramló kötelezettségeit. Összehívja a népet a templomba, ahol elejétől a végéig felolvassák a törvényt. Majd a király megújítja az Úrral kötött szövetséget. Jozija Izraelben is rendet rakott, rávette a zsidókat, hogy ott is az egy igaz Istent szolgálják. Közjáték. Jozija Hulda prófétaasszonytól megérdeklődi a jövőt. Az nem sok jót ígér: „Rázúdítom népemre a nyomorúságot, mert elhagytak, hogy kezük minden művével ingereljenek. Joziját vigasztalja, hogy mindez nem az ő életében fog bekövetkezni. Közöm. Jozija nem élt nagyon hosszú ideig. 39 volt halálakor. Ebből 31 év Júda élén épp elég gondot jelenthetett neki. Mint korábban, itt is figyelemre méltó a krónikás kitétele: „mert elhagytak, hogy kezük minden művével ingereljenek”. Nyugodtan feltehetjük magunknak is a kérdést: Nem ez a froclizás folyik napjainkban is? Egy a XXI. sz. vallásosságával foglalkozó félezer oldalas tanulmánykötetben olvasom: „A múlt századhoz képest ma alig találni harcos ateistákat. A helyzet sokkal rosszabb. Isten a legtöbb ember számára közömbös lett. Úgy élnek, mintha Isten nem is létezne, akkor is, ha különös módon kapaszkodnak létébe.” W. Kasper bíboros 1994., ha jól jegyeztem meg.) Ráadásul az egyház új kihívások között él. „A szegénység új formái, a világméretű migráció, menekültek, cigányok, hajléktalanok, AIDS-betegek, drogfüggők, elmagányosodott emberek...” Ferenc pápa nem unatkozik (értsd jól), hogy lakonikusan fogalmazzak.