Mickey webnaplója

Ugye két bejátszást, két tételt említettem tegnap a feltámadás nyomán felszakadó elementáris örömről, amelyek egyike egy afrikai törzs, amely megéli, integrálja (mai szóval inkulturálja) saját hagyományaiba építi a feltámadás megjelenítését. A másik a jazz nyelvén közvetíti ugyanazt a felszabadultságot. Az ujjongást, a lelkesültséget, az emelkedettséget mindkét esetben magas szopránhangok prezentálják, hiszen az egek nyílnak meg.
Meg kellene tanulnunk újra örülni?! Örülni a létünknek, a társainknak, környezetünknek, a mások különbözőségéből adódó tarkaságnak, annak, hogy van mit ennünk, innunk, kialhatjuk magunkat, van módunk segíteni másokon, meg is tesszük, hogy így a mások öröme miatt örömünk teljessé legyen.
Önfeledten örülhetünk annak, hogy nincs két egyforma ember, és hogy mindnek megvan a teremtés kezdetekor életéről, elérendő céljairól megálmodott isteni terve. Ha tudnák, hogy öntudatosan, avagy ösztönösen megélve, de mindenképpen ez a terv valósul meg velük, rajtuk...
Isten görbe vonalakon is tud egyenesen írni, mondja a portugál.
Az ő gondolatai nem a mi gondolataink, az ő útjai nem a mi útjaink, mondja a Biblia. És még: Amennyire magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az ő gondolatai a mienknél.
Más perspektívából néz és vezet minket. 
Nehéz idők járnak mostanság a keresztényekre. A gyilkosságok legáltalánosabb áldozatai ők, és néma marad a világ. Jószerével én is néma maradtam, bár sokat szólok a fenyegettek érdekében az égiekhez. Nehéz érteni, hogy honnan ez a szenvtelenség, ez az általános közöny, nemtörődömség. Leginkább Camus megfogalmazása jár az eszemben, aki dicsőítő sorokat írt az 1956-os magyar forradalomról, igen kritikus hangnemet megütve a Nyugat közömbössége miatt, akik a tévékészülékeik előtt fotelban ülve nézték, hogy hogyan folyik a magyar vér, és eszük ágában sem volt tiltakozni az agresszió miatt.
Ma a pápa ugyanezt a közönyösséget vetette a világ szemére, amiért elnézik, hogy gyilkosok büntetlenül követhessék el az ismétlődő népirtást. Majd idézem a beszédét.
Összefoglaló a Neh 11-12-höz. Nem látom értelmét különvenni a két fejezet felsorolását. Az elsőben a jeruzsálemi lakosság családnevei soroltatnak, utóbbiban a leviták, papok és családjaik, leszármazottaik nevei szerepelnek. Néhány számadat jelzi még, kik és hányan telepedtek le Dávid városában és a környékén. A 12. fejezet elmeséli a felépült fal felszentelését is. Két csoport két irányban indulva haladt a fal gerincén, végigzenélve a körmenetet, melynek a végén összetalálkoznak. Majd „nagy véres áldozatot mutattak be, és a nép ujjongott örömében, mert az Úr nagy örömet szerzett nekik. Ujjongásuk messzire elhallatszott.” A nép örömmel adakozott a papok javára, mert azok a törvényben előírtakat pontosan betartva végezték feladataikat. Közöm. Valamennyire meglepő, hogy a régieknek elemi örömeik voltak, mi maiak pedig mintha megfáradtunk volna a komfort adta tespedéstől.
Lehet, hogy csak én látom így?