Mickey webnaplója

Valaha olvastam Michel Quoist Szeress c. könyvét. Most kezembe került Gyurkovics Ne szeress, ne szeress! c. munkája. Még habozok, hogy szánjak-e rá időt, hogy szeressem-e.
A filológia vonzott, azt hiszem említettem is. Ma nem vonz. Az általam végiglapozott Filológiai szemle két száma egyáltalán nem győzött meg a szövegelemzések értelméről, hasznáról, de még szépségéről se. Inkább okoskodásoknak, szövegszaporításoknak, tudálékoskodásoknak tetszettek. Dehogy akarnám ilyesmivel időmet agyonütni.
D. barátom csont sovány, és fogyni kíván. Állandóan fogyni. Én meg nem akarok. Elég volna, ha jól érezném magam a bőrömben. Van, akit boldoggá tett a fogyás. Van, akit nem, ld. az előbb idézettet.
Elhoztam a könyvmegállóból a Radnóti összest és Füst Milánt. Egyaránt 100 éves az ő művészetük. Radnótitól szerettem volna megtalálni azt a kitételét, hogy egy istenes verset nem az tesz vallásossá, hogy versszakonként négy szentet idéz. Próbáltam megtalálni, de nem sikerült. Lehet, hogy nem az ő tollából származik ez a kritika? Füst Milánon jót mosolyogtam. Karinthytól ismerem inkább az Így írtok ti c. munkájából. Csakugyan úgy fanyalog, mint ahogy a róla készült karikatúra mutatja.
Reggel az első sorban ült velünk M., aki elmondta, hogy elolvasta a farizeus és vámos példabeszédének általam írt véleményezését. Most, hogy itt ült az első sorban, nem érezte magát jól. Inkább továbbra is hátul ül. Talán közelebb kerül ahhoz, hogy megigazultan távozzék. Nehéz ez, tudom. De kimutathatja valaki egészséges alázatát azáltal is, hogy noha az első sorban ül, utoljára veszi az Úr testét. Vagy annyira jut, hogy merő alázatból vállalja a látszólagos tolakodást, hiszen különben az oltár körül fél karéjban üresen maradnának a padok, mint a gyakorlat mutatja.
Hol kezdődik a gyerek munka? A gyerek játszani szeret. Persze vannak szerepjátékok. Sok ilyen van. Pl. a porszívózás. Tipikus felnőtt munka. Ám milyen jól érzi magát benne egy gyerek, ha általa bizonyíthatja, hogy már ő is olyan némely vonatkozásban, mint mi, felnőttek. A gyerek játszani szeret, de milyen jól érzi magát abban a szerepben, hogy már egyedül fel tud hozni a ház elől egy zacskó zsemlét nagyszülei táplálásáról ekképp gondoskodva. (Múltkor lefotóztam).
Akkor mi különbözteti meg a gyerekmunkától ezt a „kis segítséget [nagy]szüleimnek” jellegű erőfeszítés? Nyilvánvaló: Ez nem elvárás, de elismerést hozó cselekedet. Megtagadható, bármikor abbahagyható. Egy korábban látott, gyerekmunkát ábrázoló fotó éppen azt a pillanatot örökíti meg, amikor a bangladesi (?) gyerek kap egy pofont, amiért nem varrja a kellő pontossággal az inget az üzemben, ahol napestig robotol. Vagy a Tömörkény által emlegetett kisfiúk, a „csikók”, akik kubikos apjuk előtt járva húzták a megpakolt talicskát felfelé nem egészen önkéntesen.
De említhetném József Attilát is, aki igazi gyermekmunkás volt (lepedő-összehajtogatás, szénszedegetés, a legkülönfélébb mezőgazdasági munkák, ahová nevelőszülei éppen hajtották). Sorolhatnám még az ellentéteket, kettősségeket, amelyek között élem napjaimat, de hát ez csak egy poszt.
Összefoglaló a Tób 9-hez. Hosszú a lakodalom, Tobit és Anna elsiratják Tóbiást, aki késlekedik a hazajövetellel. Kijárnak az útra, hátha feltűnik a fiú. Tóbiás tudja ezt, ezért kéri Ráguelt, hogy most aztán engedje őket haza. Így is lesz. Tóbiás elindul R. lányával és fele vagyonával: férfi és női cselédekkel, ökrökkel, szamarakkal, juhokkal és tevékkel, sok pénzzel, felszerelési tárgyakkal. Búcsúznak: „Jó egészséget, fiam és szerencsés utat. Remélem, meglátom gyermekeidet, mielőtt meghalok. Sára, menj csak szépen apósodhoz. Mindig jót halljak rólad. Tóbiás, átadom neked az Úr színe előtt, mindig vigyázz rá. Ne szomorítsd meg egész életedben.” Közöm. Akit szeretünk és elengedünk, amiatt aggódunk egész távolléte során, különösen, ha nem érkezik meg időben. Hányszor lestem az utat, jön-e már lányunk, fiunk az utcán? Olyan emberi dolog ez. A korábbiakban említettem, hogy amikor francia vejem megkérte lányunk kezét, néhány példamondatot találtam Tóbiás könyvében, amit rájuk alkalmazhattam volna a francia nyelvű Bibliából. Az itt utolsóként idézett mondatokat is aláhúztam azzal, hogy majd rájuk olvasom. Persze ez is elmaradt, de valami hasonlót valószínűleg elmondtam nekik, s ha nem, megfogalmazatlanul is éreztem irántuk.