Mickey webnaplója

Amikor először szemüveget írtak nekem, 14 voltam, és nem akartam hinni a szememnek. Bármilyen hihetetlen, azt hittem nyolcadikos koromig, hogy jól látok. Ez nem volt így. Bal szemmel a legfelső számot (72) sem tudtam elolvasni. Oka: aprógyerek koromban vasgolyó talált el, s elrepedt a szivárványhártyám. Összenyomták atropinnal. De a baj maradandónak bizonyult. -4,5-del kezdtem. Ez elment -5-ig, aztán megállt. Öregségemre ugye az ellenkező irányban indult el szemem változása. 3 dioptria különbség keletkezett a kettő között. (Éppen csak engedi a vezetést, mert azt mondják fellép a térlátás zavara. Nem érzem.) Igaz, sötétben nem szeretek vezetni. Pedig akkor lehet jól haladni. De hát az a fránya dioptriakülönbség. Teltek-múltak az évek. Készültek jó becsiszolások, és rosszak (egyszer úgy éreztem, hogy jobbra lejt a járda), mígnem időben közeledve koromhoz egyszer csak azt mondta a szemorvos, hogy készít nekem olvasószemüveget. Nem értettem, hogy miért. Olvastam én a távollátóval is. És megint nem akartam hinni a szememnek. Az olvasószemüveggel sokkal szebben, tisztábban rajzolódtak ki a betűk, mint a korábbival. (Szemcsiszolást nem kérek, nem akarok olyan élesen látni, mint a mesterlövészek és a sas. Éppen elég információ ér így is.) Ahogy közeledtünk koromhoz, hallom, hogy létezik progresszív lencse, mely három területre koncentrál. Pásztázza a távoli tárgyakat, átmegy a számítógép mintegy 1 m-es távolságára, s alul olvasó részt csiszolnak bele. Ez a multifokális pápaszem sem ízlik. Lapos képernyőmet addig húzom magam felé, ameddig kényelmessé nem válik a látása olvasószemüveggel.
Két drótkeretes ókulám van. Mindkettő nélkülözi az üveget, annál inkább bővölködik műanyagokban. Abban is megegyeznek, hogy a keret felsőrészébe ágyazódnak és alul egy-egy apró becsiszolásba behúzott damilszál adja a keret alsó kétharmadát. Működik a dolog, és szükség esetén némileg javítható is. A damil nem túl drága és cserélhető.
Néz rám tegnap a feleség, s kérdi: Hogy áll rajtad a szemüveg? Hogy állna? Hát ferdén. Kissé megviselt. Az olvasó is. Egyikre rátehénkedtem olvasás közben, s nem vettem észre. A másik „unokatámadás” következménye. Van ugye kilenc unokánk. Közülük nem egy még kicsi. S valamiért különös örömöt okoz nekik, hogy egy hirtelen söprő mozdulattal kis kezecskéjükkel leverik a szemüvegünket az orrunkról. Talán egy szúrós puszi ellen védekeznek vele. Nem tudom, de nagyon nehéz lebeszélni róla őket. Így aztán a szemüvegkeretem „egyik rúdja égbe készült, másik le a porba”, mint a Petőfi-versben (A jó tanító) szereplő öregember esetében, akinek az orra alatt egy „nagy bajúsz ácsorga”.
Azért működnek ezek a látásjavító alkotmányok, amelyeket szemüvegnek hívnak, noha már közük sincs az üveghez. Hívták őket pápaszemnek is, talán, mert csak a hatalmasságok viselhettek ilyent, ókulának, az okuláréből rövidítve, kukkernek, némi szlenges ízzel és lácsónak, teljesen szlengesen.
Napjaim azzal telnek, hogy keresgélem és cserélgetem őket. Keresgélem, mert száz jó hely van, ahova jöttömben-mentemben lecsapom őket, és cserélgetem, mert ha írok, olvasok, a PC előtt ülök (Mondja meg már valaki, hogy a pc előtt ülök, vagy mögötte? Előtt, mert mögülem nézve hátrább van a képernyő, de mögött, mert előttem áll az asztalon a monitor. Khm.), az olvasószemüvegre van szükségem; fotózáshoz, erkélyen való tartózkodáshoz, vezetéshez, tévénézéshez a bifokra.
Újabban úgy érzem, hogy mindig a nem megfelelőt viselem, s a másikat keresem.  
Közöm a zsoltárokhoz. 2. ZS. „Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje ellen: »Törjük össze bilincsüket, tépjük szét rabláncukat!« Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr. De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk: 
»Én szenteltem fel Királyomat a Sionon, szent hegyemen.« Az Úr végzését hirdetem; Ő így szólt hozzám: »A Fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted.« 
Nos, királyok, térjetek észre, föld urai, hadd intselek benneteket! Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, 
csókoljátok meg a lábát rettegéssel! Nehogy fölgerjedjen ellenetek, és elvesszetek az úton, ha hirtelen fellobban haragja. De boldogok mind, akik hozzá menekülnek.” Megdöntöttem, amelyekre hivatkozunk gyakorta. Összességében azt emelem ki, hogy a helyes viszonyokat jelöli ki a zsoltáros. A mélységeket és a magasságokat mutatja meg az Isten „megszólaltatásával”. Pál hitelesíti a zsoltár mondandóját saját Krisztus-tapasztalatai alapján: „Ő az Alfa és az Ómega”, a kezdet és a vég. És még: „benne áll fent a mindenség...”