Szeptember 5. Kalkuttai Boldog Teréz anya emléknapja
- A hallgatólagos (vagy írásos?) megegyezés arról szól, hogy kanonizált szent az, akit világszerte ismernek és tisztelnek, az egyház emiatt szentnek ismeri el. Boldog pedig az a szent, aki saját hazájában a szenteknek kijáró tiszteletnek örvend, és (most már) a helyi ordinárius boldoggá avatja. Mostanában indokoltan sokakat avattak szentté, boldoggá. Így fordulhat elő, hogy magamban azt gondoltam, Teréz anyát már régen szentté avatták, hiszen világszerte ismert személye, tettei és létrehozott műve is. S lám, hivatalosan még nem szent, csak amúgy.
- Van egy magyar szó, amely a katolikusok körében foglalt. Ez az imádlak. Az imádat ugyanis egyedül Istennek jár ki. Mi is az voltaképpen? Az Isten dicsőítése, szeretetünk rá irányított megnyilvánulása, a teremtmény igaz hódolata annak elismeréseként és boldog tudomásulvételével, hogy Isten nagyon szép világegyetemet teremtett. Jónak teremtette, és mi erre képesek vagyunk reflektálni. Az ember, amikor rajong valamiért vagy valakiért, hamar ajkára veszi a maximális szeretet kifejezését: Imádlak! Imádom! Ám azon nyomban vissza is szívja, mintegy szájon legyintve önmagát: imádat csak az Istennek jár. Azon gondolkoztam, hogy meg kellene engedni, hogy az emberek mindenkire és mindenre alkalmazhassák ömlengő szavunkat, s mondhassák korlátok nélkül, hogy imádom, imádlak! Hogy miért? Mert az ember istenképe antropomorf. Így, ha tiltják neki, hogy az emberekre alkalmazza az imádlak szót, akkor semlegessé, vagy éppen pejoratívvá csökevényesedik ez az imádlak szó.
Gondoljunk csak arra, hogy milyen az apaképünk. Jézus mondja: Egy atyátok van, az Isten. Ám aki megszületett, annak is van atyja, apja. Van neki és ismeri, volt neki, de azt se tudja, ki volt az. Volt neki és szerette/nem szerette. Maradjunk most az utóbbinál. A lelki vezetők számos esetben beszámolnak arról, hogy akinek túlságosan rigorózus vagy kegyetlen, esetleg a helyzetével visszaélő, netán általa ismeretlen apja volt, abban az apa szó ezt a torz apát fogja jelenteni. A rossz apaképpel felnövő embernek aztán nehéz dolga van: istenképe torzkép lesz, mert spontán módon a földi apa képét vetíti a gondviselő végtelen Fentvalóra.
33. ZSOLTÁR. A GONDVISELÉS DICSÉRETE Ujjongjatok az Úrban, igazak, a hívőkhöz illik a dicséret! Dicsőítsétek az Urat citerával, tízhúrú hárfán zengjétek fölségét! Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve! Mert az Úr szava igaz, minden tette hűségét tükrözi. Az igazságot és a rendet szereti, a földkerekség telve az Úr kegyelmével. Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei. Mint tömlőben, összegyűjti a tengerek vizét, az áradatot gát közé szorítja. Az egész föld félje az Urat, s remegjenek előtte, kik lakják a földkerekséget! Mivel szólt és lettek, rendelkezett és létrejöttek. Az Úr letöri a pogányok támadását, a népek terveit meghiúsítja. Örök érvényű az Úr határozata, nemzedékről nemzedékre száll szívének gondolata. Boldog a nép, melynek az Úr az Istene, a nép, amelyet örökségül választott. Az Úr az égből letekint, s látja az emberek fiait mind. Hajlékából látja mindazokat, kik a földön élnek. Ő alkotta mindnyájuk szívét és ismeri minden tettüket. A király nem erős hadsereggel győz, a királyt nem hatalmas ereje menti meg. Téved, ki lovától várja győzedelmét, bármilyen erős is az, nem menti meg. De nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik, azokon, akik bíznak kegyelmében, hogy lelküket a halálból kimentse és táplálja éhségükben. Lelkünk remél az Úrban. Ő a mi segítségünk és a pajzsunk. Szívünk őbenne ujjong, szent nevében bizakodunk. Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk! Közöm. Kölcsönveszem a Biblia lábjegyzetét: Énekeljetek új dalt az Úrnak, daloljatok neki szép öröméneket zengve! Eredetileg csatakiáltás, örömrivalgás, utóbb a frigyláda üdvözlése. Tipikus örvendező zsoltár. Téved, ki lovától várja győzedelmét, ... nézd, az Úrnak szeme az igazakon nyugszik,... Közhely, de idézem: Hány hadosztálya van a pápának, firtatta Sztálin. A Vatikán ma is 0,5 km2, a Szovjetunió annyi se. Kegyelmed őrködjék fölöttünk, Uram. XX. sz.-i áthallását Radnóti verse kelti bennem: Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg. Úgy legyen. Ámen. Eleget kínlódtunk már fennmaradásunkért. Végre ránk férne egy kis nyugalom, a belső béke mellé egy kis külső is. Ám mintha nem efelé menne a kontinens.
Utolsó kommentek