Mickey webnaplója

Tegnap valaki belekoccant az autónkba.
Reggel nem vettem észre.
Nem is vehettem észre, mert olyan apró belemenés lehetett.
A szomszéd telefonált, hogy nekimentek az autónknak, nézzük meg!
Nem akartam ezért újra lemenni, de akkor egy idős hölgy jelentkezett, hogy ő volt az elkövető.  Szeretné látni a sérülést.
Végül is együtt megnéztük.
Nem látszik semmi változás a kasztnin.
Korábban megkarcolódott itt-ott a kocsi, de újabb karcot nem fedeztünk fel kölcsönös megkönnyebbülésünkre.
Naponta fohászkodom, hogy ne csináljunk kárt se a saját, se a mások kocsijában, s mások se tegyék ezt velünk, mert olyan ostoba dolog.
Eddig sikerült úgy vezetnem, hogy miattam senkinek se kellett kórházba menni.
Remélem a hasonló folytatást.
Viszont eszembe jut egy epizód, egy találkozás a korombeli emberrel, B.-val, akinek elmondtam, hogy mennyi viszontagság után sikerült újabb két évet nyernem, és vezethetem tovább négykerekű bevásárló szatyrunkat (autónkat).
B. elmélázott a hallottakon, és megjegyezte, hogy ő is előtte áll az orvosi procedúrának, még nem tudni, hogy milyen eredménnyel fog zárulni az ő esetében.
Majd telt-múlt az idő.
Hogy kapott-e folytatási lehetőséget vagy sem, nem tudom.
Én viszont hírt kaptam arról, hogy B. megbetegedett, és a kórházban elhunyt.
A halál véget vet a vezetésnek, véget vet annak, hogy naponta X mennyiségű gyógyszert beszedjél. Mindennek véget vet ezen a világon.
A legradikálisabb változás.