Csipog a számítógép bekapcsoláskor.
Csipog a számítógép kikapcsoláskor.
Csipog a mosogatógép bekapcsoláskor.
Csipog kikapcsoláskor is.
Csipog az okostelefon, ha úgy tartja kedve.
Csipog kint a kukásautó tolatáskor.
Csipognak a verebek nappal szinte folyamatosan.
Csipognak egyéb autók is tolatáskor.
Csipog a kerámialapos tűzhely ki-bekapcsoláskor.
Csipog az elektromos sütő kikapcsoláskor.
Csipog a vérnyomásmérő, amíg csak működésben van.
Csipog az ajtónk elektromos csengője.
Csipog a csecsemők lélegzésellenőre.
Csipog a gyerekhintán a duda.
Csipog az ébresztőóra, ha átállítom.
Csipognak a kisgyerekek játék közben.
Csipog a mikrosütő, ha befejezte a műveletet.
Csipog a programóra, ha lejárt.
Csipog a kaputelefon, ha valaki bejön.
A tévé durvább. Ott nem csipognak, hanem dobolnak a hírek alatt, kockázatokról és mellékhatásokról mantráznak, tapsgépet hoznak működésbe, röhögő tömeget szólaltatnak meg, ötpercenként megjelenik a nihilista, ám roppan rafinált szignálok valamelyike. Hangosabbra veszik a reklámok idején a sugárzást. Általánosságban: egyre durvább ingerekkel próbálják a nagyérdemű figyelmét magukra vonni és magukon tartani. És még egyet. Panelben lakunk. Itt majd mindennap fúr valaki. Mert költözik,mert felújít, mert átrendez ezt-azt. 
38. ZSOLTÁR. IMA SZÜKSÉG IDEJÉN (Dávid zsoltára, emlékezésre.) Ne fenyíts meg, Uram, haragodban, ne büntess engem felindulásodban! Mert nyilaid belém hatolnak, és kezed rám nehezedik. Nincs erő testemben, mivel haragszol rám, s mert vétkeztem, nincs épség csontomban. Fejem fölött túlontúl összecsapott a bűn, és hatalmas teherként rám nehezedik. Sebeim mérgesek, üszkösek balgaságom miatt. Törődött vagyok, meggörnyedtem, s naphosszat szomorúan járok. Ágyékomban emészt a gyulladás, testemben semmi sem ép többé. Elgyöngültem és levert vagyok, szívem fájdalmában felzokogok. Uram, kívánságom világos előtted, sóhajtásaim nem maradnak rejtve. Szívem remeg, erőm elhagy, szememből kialszik a fény. Barátaim, rokonaim elfordulnak nyomorúságomtól, s akik közel voltak, távol maradnak. Csapdát vetnek, akik életemre törnek, pusztulással fenyegetnek, akik vesztemet akarják, s fondorlattal hálóznak be folyvást. De már nem is hallom, olyan vagyok, mint a süket, olyan lettem, mint a néma, aki nem nyitja ki száját. Olyan lettem, mint aki nem hall többé, akinek szájában nincs több felelet. De mert benned bízom, Uram, te meghallgatsz, Uram és Istenem! Azt mondom: „Ne mulassanak rajtam, ne nevessenek, ha botlik a lábam.” Valóban közel vagyok a pusztuláshoz, s a fájdalom nem hagy el soha. Ezért beismerem vétkemet, és bánkódom bűnöm miatt. De hatalmasok, akik ok nélkül bántanak, és sokan vannak, kik jogtalanul gyűlölnek. A jót rosszal viszonozzák nekem, s megtámadnak, mert az igazságot keresem. Uram, ne hagyj magamra, Istenem, ne maradj távol tőlem! Siess segítségemre, Uram, üdvösségem! Közöm. Próbálom érteni a zsoltár szerkezetét, Dávid észjárását. Azt írja, bűnös vagyok, ezért fáj mindenem, ezért ellenségeim fölém kerekednek. A mélységből kiáltok hozzád: Siess segítségemre, Uram, üdvösségem!  Hogy mennyire őszinte ez a hangnem, nem tudom megítélni. Lehet hogy az, mert aki ilyen közvetlen szavakkal imádkozik az Istenhez, az tudja, hogy a veséjébe is belelát a Fentvaló. Ez bátoríthat minket is, hogy mondjuk el bánatunkat-örömünket, annak, aki úgyis ismeri.