Mickey webnaplója

Október 6.
Nem hiszem, hogy valaha megemlékeztem az aradi tizenháromról. Több oka lehet. Ha mi ünneplünk, annak a forrásánál általában valamiféle tragédia lappang.
Már Kodály is legyintett, amikor egy korabeli híresség temetését említették neki: Ja, kérem, temetni nagyon tudunk...
Sokan sok mindent idéztek a Haynau által kivégeztetett emberektől. Hogy mivel töltötték utolsó éjszakájukat, hogy mik voltak utolsó szavaik, üzeneteik. Hogy aztán hiteles-e mindegyikük utolsó üzenete, afelől nem tudok kezeskedni. Nem is osztom meg őket most se. Egyetlen kivételt teszek, mert az különösképpen is elgondolkoztatott.
Knézich Károly utolsó két mondata így hangzott: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."
(Még különösebb, hogy Haynau utóbb É-K-Mo-on lett földbirtokos, és ellenzékként viselkedve adta elő, hogy mi magyarok nem engedhetjük meg...) Abba is hagyom.
***
Ma reggel azért ajánlottam fel a misét, hogy a háziorvosnál megértésre találjon különc fogyókúrám, különc beutalóra és a korábbit ismétlő új laborvizsgálatra vonatkozó kérésem.
Az evangéliumi szakasz Jézusnak a betániai Mária és Márta házában tett látogatásáról szólt, amikor is a Mester elmondta Mártának: Mária a jobbik részt választotta. A homília pedig azt fejtegette, hogy Jézus ma is megszólítja a hozzá fordulókat. Csak kérni kell, hogy mondja el, amit gondol, beszéljen hozzánk. Úgy látszik, Isten szeretetnyelve végtelen gazdagságú. Nem csupán suttogóra fogott hangok belső megérzésére, tapasztalására szorítkozik.
Mi történt?
Bementem a rendelőbe. Rajtam kívül egy lélek se sorakozott. Hamar behívtak. Leplezetlenül örült a doktornő, amikor látta, mennyit fogytam. Minden kérésemet értette, minden kérésemmel egyetértett, s állapotomat jónak ítélte. Örömmel jöttem el tőle az öt-hat perces vizsgálat után.
Köszönöm is annak, akit illet.
69. ZSOLTÁR. (részletek) SIRALOM (A karvezetőnek a „Liliomok” szerint – Dávidtól) Ments meg, Istenem, a víz már torkomig ér... Elfáradtam a kiáltozásban, a torkom berekedt... Elidegenedtem testvéreimtől, anyám fiai szemében idegen lettem. Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat. Böjtöléssel aláztam meg lelkem, s az is gyalázatommá változott... gúny tárgya lettem nekik... Hallgass meg, Uram, ... Ne rejtsd el szolgád elől arcodat,... szabadíts meg, ellenségeim miatt ments meg! ... szemed előtt vannak mind, akik szorongatnak... Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna... szomjúságomban ecettel itattak... Asztaluk váljék számukra csapdává, barátaiknak pedig szorító hurokká! 
...Dicsőítem Isten nevét énekemben, ünnepi hálával magasztalom.  Ez jobban tetszik Istennek, mint az áldozati állat, ... az Úr meghallgatja a szegényeket, ... Dicsőítse őt az ég és a föld, a tenger és minden, mi benne mozog! ... Közöm. A zsoltár hangvételére koncentráltam, amely a fájdalmak férfia, a Krisztus előképe. Ebben a vonatkozásban ihletett szerző Dávid. Prófétikus a látásmódja. Ellenségeinek hosszas szapulására csak az utolsónak idézett mondattal utalok. Valamelyest átokzsoltár jelleget kölcsönöznek a különben mindent Isten irgalmától remélő
elesett embernek ezek a kirohanásai. Ma a mi szólongatásunk ugyanolyan kapcsolatteremtő, mint Dávidé volt. Az ő bizalma erősítheti a mi bizalmunkat is az iránt, aki mindent megtehet.