Mickey webnaplója

Az Ószövetség utolsó könyve Malakiásé, amely három fejezetet tartalmaz. Hogy képbe kerüljek, újra elolvastam őket, és kivonatoltam a fontosabb mondandók meghagyásával. Igazából ma be is fejezhetném a Biblia hatalmas ószövetségi anyagának és az egyes fejezetek rám tett pillanatnyi hatásának az ismertetését, de nem ez a cél.
Amíg jobbat nem tudok, maradok a fejezetenkénti tagolásban. Egy nap, egy fejezet, kivéve, ha két posztot kívánok írni, mert minden poszthoz szokott járni egy elemzés.
A lényeg a lényeg.
Sikerült végigolvasni – immár l’art pour ’art – a testes Ószövetséget. Ilyen elhúzódó tevékenységre ritkán vagyok hajlandó. Most mégis testközelben látom az első és lényegesen hosszabb szakasz végét. Jó lenne, ha kitartanék az Újszövetség teljes terjedelmén keresztül, és képes lennék a lényegre rávilágítani. Tudom, hogy az általam lényegesnek látottak nem kőbe vésett igazságok. Hogy mit tekintek lényegesnek, tőlem függ, állapotomtól függ, életkoromtól függ, érettségemtől függ, az engem ért benyomások sokaságától függ. Mégis egyfajta látásmódot tükröz, és egy fajta ragaszkodást ahhoz, amit értékesnek, igaznak és szeretetre méltónak találok.
Ha elkészülne az egész Bibliára kiterjedő anyag, elmondhatnám, hogy a maga nemében egyedülálló valami volna. Nem ismerek olyan elemzést, amely igazából impressziókon alapul és ehhez hasonló asszociációkat tartalmaz.
Remélem, sikerül véghezvinnem.    
Ízelítő a Malakiás könyve 1. f.-ből:
Jövendölés. Az Úr szózata, amelyet Malakiás által intézett Izraelhez.
Az Úr szeretete Izrael iránt
Szerettelek benneteket! – mondja az Úr. Ti mégis így beszéltek: Mivel mutattad meg, hogy szeretsz bennünket? – Ugye, Ézsau, a testvére voltál Jákobnak? – mondja az Úr. Mégis Jákobot szerettem... Nagy az Úr Izrael határain túl is!
Vád a papok ellen
A gyermek tiszteli apját, a szolga pedig urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az irántam való tisztelet? Ha én Úr vagyok, hol a tőlem való félelem? – ... Azt kérdezitek: Mi által vetettük meg a nevedet? – Azáltal, hogy tisztátalan kenyeret hoztok oltáromra. Azt kérdezitek: Mivel szentségtelenítettük meg? – Azzal, hogy azt gondoljátok: Az Úr asztalát semmibe kell venni. Vagy nem rossz-e az, hogy vak állatot hoztok áldozatul? S ha sántát és beteget hoztok, nem rossz-e az? Ha elvinnéd a helytartódnak, vajon tetszene-e neki, .... Most tehát könyörögjetek az Istenhez, hogy irgalmazzon ... Nem találom kedvemet bennetek  ...De napkeltétől napnyugtáig nagy az én nevem a népek között. Jó illatú áldozatot mutatnak be mindenütt, tiszta ételáldozatot a nevemnek... Átkozott az a csaló, aki – bár van szép hím a nyájában fogadalmi áldozatul – mégis sérültet áldoz fel... Mert én vagyok a Nagy Király. Közöm. A nagy királyt pedig méltó módon kell fogadni. Gondoljunk csak Händel Messiásának az Alleluja kórusára. Valamiféleképpen ez a méltó fogadás, a maga módján tökéletessel fogadni a Tökéletest. Az emberi gőg ennek minden korban többé-kevésbé ellenállt. Meg is nézhetjük magunkat.