Mickey webnaplója

Immár megfordultunk a Balatonnál, és ott Kati kutyájával játszottunk. Gazdi nem volt jelen, csak mi és a kutya. Volt ott egy ér, egy sebes sodrású víz. Egy alkalommal a kutyust beleküldtem, hogy fürödjön meg benne. A kutya lemerült, és többé nem került a szemünk elé. Kerestük kézzel, bottal, föl és alá szaladgálva az erecske partján, de nem találtuk. Akkor elmentem a patakocska végére, hogy a tóba ömlésénél lessem, nem úszik-e a kutya az árral. De ott se találtam. Viszont egy nővel beszéltem, aki megerősítette, hogy ha váratlanul került vízbe az eb, a meglepetésre rámehetett a kis élete, mert sokkot kapott. Ezzel a hírrel tértem vissza a nyaralóba – kutya nélkül. Kezdtem magamban megfogalmazgatni egy üzenetet a kutya elvesztéséről. Ekkor vált világossá, hogy az egész kész átverés. Mert nem a Balatonnál fordultunk meg, hanem én az ágyamban. A szőrös kis jószág, amely vízbe fúlt, egy puli volt, és Katiéknak ugyan van két kutyájuk, de pulijuk nincs. Tehát a rossz hír, hogy megfulladt a puli, a jó hír, hogy az egészet csak álmodtam.
Mondhatom, felszabadító.
Mégis hol a valóságalapja?
A dolog egyszerű. Érden a kertben áll egy betonozott medence, egy tó, 80 cm-es vízzel. Mivel a három óvodás korú unokát órákon át nem lehetett elmozdítani a víz mellől, mindvégig mellettük rostokolt egy vagy több felnőtt, hogy ne fordulhasson elő baleset. Ez a szituáció élt bennem nappal – és úgy látszik – éjszaka is.
***
Lassan végéhez közeledik három hete tartó diétás időszakom. Mivel pépeset ehetek, már háromszor készítettem tejbegrízt, alias darakását. Utóbb egy húsvéti tejcsoki nyuszival fűszereztem. Bár viszonylag minőségi nyuszi volt, feloldódása után sem éreztem a kásában kakaó ízt. Ugyan a grízt ehető hőmérsékletűre hűtötte, egyéb hasznát azonban nem láttam.  
Tanulság.
Óvakodjunk a csokinyuszitól, ha nem akarunk csalódni.