Haiku
Álmos villámok
szezonzáró zivatar
rendesen esik
***
Kifelé
Akárhogy van is (messze még a vég), de elhagytam a kemó felét: 7 null a javamra.
Természetesen olvasgattam három könyvből is. Egyet befejeztem (Szőke Szakáll önéletírása). Benne egy első világháború-beli szöveget a tarhálásról. Kb. ezt írja:
– Adnál öt koronát?
– Nem. Nincs nálam pénz.
– Na, egy koronácskát adnál?
– Mondtam, hogy nincs nálam.
– Megkínálnál akkor egy cigivel és tűzzel?
– Nem dohányzom.
– Akkor legalább azt mondd meg, hogy hány óra van.
Megakadtam a tarhálás szón. Alig is jutott utólag eszembe. Ilyen régi szleng szó volna ez? Ma talán lejmolásnak, potyázásnak, darizásnak, kuncsorgásnak mondanák. A tarhálást még értem, de nem emlékszem, hogy kimondtam volna valaha.
***
Egy régi furcsaságokról szóló kis könyv (Trócsányi Zoltán: Magyar régiségek és furcsaságok. Dante, 1924) tartalmaz többek között 1850–es évekből valósi anekdotákat.
1. Ihász
– Wie heissen Sie? – kérdi az összeíró az összeírásra megjelent urat.
– Ihász.
– Das weiss ich – mondja a rendőrtiszt, – dass Sie heissen, aber wie heissen Sie eigentlich?
– Ihász.
Ez elég volt a Bach-hivatalnoknak, hogy Ihászt összeszidja, s csak egy véletlenül ott odatévedt magyar hivatalnoknak köszönheté, hogy szárazon elmehetett.
2. Összeírás
– Hogy hívnak mogatat? – förmed rá az összeíró hivatalnok a belépőre.
– Szarka Pál – hangzott a felelet. A hivatalnok egész komolysággal fordul írnokához, s mondja:
– Pfui, azt csunya nevet írja inkább: Kukorica Kapál.
2018.08.24. 11:14 emmausz
Augusztus is elmenőben
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr6114199837
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek