Már napok óta foglalkoztat, hogy vissza kell mennem a Kútvölgyibe a 12. – remélem utolsó – kemóra. Mi tagadás, elég unalmas félév volt ez a kéthetenként ismétlődő kezelésekkel. Kezem, talpam bőre kiszáradt. Émelygésem állandósult, megszoktam, hogy olyannyira ízetlenek az ételek, mint amikor meg vagyok fázva, és nincs étvágyam. Ami még érdekesebb, taknyom-nyálam egybefolyik, szemem könnyben ázik és ez a tendencia a végére felerősödött. Pedig nem kaptam meg a könnyek adományát, mint Loyolai Szt. Ignác. Mindezt azért írom le, mert előfordulhat, hogy valamelyik sorstársam is olvassa a blogomat. Ne lepődjön meg, ha hasonlót tapasztal magán. Remélem, elmúlik, miután a kezeléseknek vége szakad.
Furcsamód napok óta motoszkál a fejemben egy szó, amit palócos kiejtéssel hallottam egyik nővérkétől. Szétkacimbálja a kötéseit az egyik páciens. Szerintem az Alföldön ismert ez a tájszó. A Google az idegen szavak között emlegeti, pedig tájszó. (Nem is találtam az idegen szavak kéziszótárában.) A kacifántossal (huzakodó, ide-oda rángató) hozza összegfüggésbe. Aki kacimbál, az szétszaggat, rángat, cibál valamit.
Hogy egyáltalán miért foglalkoztatnak furcsa szavak, talán azért, mert olvastam szavaink gyök jellegéről. Ez alkalommal szembetalálkoztam a caplat igével. Azonnal kikerestem a megy ige magyar változatairól szóló Czakó Gábor-féle szószedetet. Ezúttal csalódtam:  Szerepel a felsorolásban a caplat szó is. A barangol-tól kezdve a becserkész-ig  kb. ezer féle szóval fejezi ki a magyar a megy ige  különféle hangulatú megfelelőit.