Mickey webnaplója

Még él bennem a könyvtéma. Miközben fennen hangoztatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy felszabadult a polcokon porosodó könyvek eltávolítása folytán felszabaduló tárolókapacitásunk, azért érdekel felszámolt könyvtárunk sorsa is.
Reggel elkeveredtem a helyi könyvmegállóhoz, ahová tegnap tettem három polcnyi könyvet. Vizsgálódásom során megállapítottam, hogy ma reggel alig akadt olyan kötet, amely tőlünk származott. Ez jól esett szívemnek, mert azt jelzi, hogy értékes köteteket olvastunk és őriztünk évtizedekig.
Jelentem továbbá, hogy a templomablak párkányára tett kötetekből is erős fogyatkozás látszik az első nap után.
M. mögött állok és nézem, ahogy válogat. Valaki megböki, hogy engedjen engem is böngészni. Muszáj szabadkoznom: - Dehogy akarok könyvet - mi hoztuk ide egy hete.
Folyik a gyűjtés a kárpátaljai gyerekeknek. Mi egy rakás CD-t vittünk, meg most sok cukrot. E. megkért, hogy menjek vele bevásárolni. Ő is vett 10 kiló cukrot, mellé ugyanennyi lisztet (megjegyzem, hogy néhány Lisztet mi is vittünk CD-n, meg sok Chopint). Vett továbbá olajat bőséggel, néhány konzervet és száraz tésztát. Berámoltuk a kocsiba. A templomnál meg ki. A gyűjtőhelyre cipeltük. M. megjegyzi:
- Neked nem is volna szabad emelni, igaz? Mit mondott az orvos?
- Semmit – válaszoltam egykedvűen. – Nem kérdeztem meg tőle, hogy emelhetek-e, vagy sem.
Mivel magas tenziót mértek a kórházban, ahhoz módosították a vérnyomás-csökkentők napi adagját. Itthon reggel kevesebbet szoktam mérni. 109 volt tegnap. Szédelegtem is, mint az őszi légy.
Így önhatalmúlag csökkentettem a reggeli adagiumot.
Kellemes 135-öt mértem ma délelőtt.
Jelentem még, hogy már unom a pasziánszt, a mahjonggot és az olasz rejtvényeket is.