Timothée unoka előzetes egyeztetések után közel öt hónapra kosztot, kvártélyt és amennyire lehetett nagyszülői becézést kapott nálunk. Innen járt szerződéssel egy magyar céghez informatikát, programozást gyakorolni. Akciójáról eszembe juthatna a régi céhek gyakorlata: A legények bejárták a földrészt, hogy munkafogásokat kutassanak fel, ismerjenek meg, és megtérve elkészítsék remeküket, hogy céhműhelyt alapíthassanak. Kicsit ilyennek tekintem Timó itteni működését. Amennyire tudom, megszerették és – gondolom – viszont.
Mi is jó szívvel közelítettünk hozzá. Erről szóltak gesztusaink, merthogy az ő nyelvét nem beszéljük, legfeljebb makogjuk. Neki legyen mondva, heti egy alkalommal magyarórát vett szaktanártól. Mivel nyaranta kisgyerek kora óta hallott magyar szót, és a tizenhét heti nyelvlecke is megdobta lappangó nyelvismeretét, valamelyest szót értett velünk, ha közismert fogalmakkal és gyakori szófajtákkal éltünk.
Mivel nem egy nagy evő, legsűrűbben a „később” szót alkalmazta, amikor evésre invitáltuk. Úgy közlekedtünk egymással, mint annak idején a laurában lakó ősszerzetesek. Enni imádkozni összejártak, majd visszatértek külön cellájukba elvégezni a napra kijelölt munkákat. Mi is leginkább az étkezési alkalmakat töltöttük egymás között. És mosolyogtunk, és mosolygott ő is, merthogy ez egyfajta nemzetközti jelzés.
Életünk párhuzamosan zajlott egymást követő mozzanatokban. Mi keltünk hatkor, és misére indultuk 8 előtt. Ő kelt 8 után és elindult dolgozni kilenc óra előtt. Reggel tehát nem botlottunk egymásba. Este is alig, mert mi rendre öt és hat óra között vacsoráztunk, ő meg leginkább „később”. Mi végeztük esti elfoglaltságainkat, ő meg a magáét szobácskájában. Éjjelre aztán magára csukta az üvegajtót.
Ma hazaindult és szerencsésen meg is érkezett a svájci Baselba, hogy családjával hazaautózzon. Ferihegyen hatalmas tömeg állt ilyen-olyan sorokba. Hiába: Ma Magyarország idegenforgalma hatalmasra duzzadt. Mindenesetre feltaláltuk magunkat és megtaláltuk a becsekkolási pontot. Sorban álltunk, majd megint sorban álltunk, aztán búcsút vettünk.
Lefotóztam és emailben elküldtem a baseli várakozóknak: Így nézett ki, Tim amikor repülőre adtuk. Hamar jött a képes válasz: ekkora volt az öröm, amikor megérkezett.
Ez is a XXI. sz. része.
2018.11.25. 16:34 emmausz
Remeteség közelről
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr714392352
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek