Mickey webnaplója

Most, hogy többféle fotós FB-oldalon fent vagyok, nemritkán zavarba ejt, hogy a mobillal fotózók kérdezik, milyen mobilfajtával fényképeztem. Mivel képfelbontása hasonló a fuji-film gépeméhez, ha korábbi a kép, nem is olyan könnyű rávágni, hogy Samsunggal fotóztam vagy se.  
Meg aztán nem mindegy? A festőtől se kérdezik, hogy az ujjával vagy vaddisznósörtés pemzlivel dolgozott-e a képén. Avagy lehet, hogy burkolt cégreklám volna?
Nekem a kép számít. A mobil rendszerint nálam van, és kattintásra kész állapotban. A fuji-film már ritkábban, mert mint az ölebet cipelhetem a kilós masinát. Persze meghálálja, mert aztán kezelése roppant egyszerű és sokirányú felhasználási módra alkalmas.   
Most szembesültem azzal, hogy a fotóim kevés rendezettséget mutatnak. Az évszámokkal jelült mappákban bőven akadnak gyermekportrék és családi fotók, és fordítva. Ma már inkább csak kronológiai rendet követek. Ha eszembe jut, hogy keressek egy-egy jelértékű képet, amely szeretne falra kerülni, nagyon össze kell szednem magamat, és még akkor se biztos a siker. Ki tudja, mikor készült egy-egy kép. Olyan ráakadni, mint mágnes segítségével keresni a tűt a szalmakazalban. És az még csak istenes, ha a tű acélból készült, de alumíniumtűt eredményesen keresni mágnessel sem lehet.
A kereséshez csak arra szorítkozhatom, hogy a fejemben él a kép kinézete. Szemem pedig a mágnes, amin megtapad az illető kép, ha ugyan sikerül követnem a sebesen legördülő felvételeket.
Mi tagadás meglehetősen fárasztó.
***
Ma reggel a Dobos-Attila-szám visszhangzik bennem:
Nem jöhet soha más,
nem érhet csalódás,
te vagy az,
aki kell,
aki kell énnekem.
Maradj velem!  
Marik Zsuzsi éneke Attilának szólt. Ám egy szentírási mondat ugyancsak hajaz a nótára: Az emmauszi tanítványok (egyikük nagy valószínűséggel maga Lukács evangelista) invitálják a Feltámadottat: Maradj velünk!
Így hát mindenkiből szólhat.