Mickey webnaplója

Szathmári Sándor Kazohinia c. regénye kétrészes. Először bemutatja a hinek, az okosok társadalmát, gondolkodásmódját, a második részben megismerjük (illetve nem ismerjük meg, mert következetlen és csalfa) a behinek, az oktalanok társadalmát, okfejtéseit. Utóbbiak a logikának zömmel homlokegyenest ellentmondó szabályok szerint élnek, de csak addig, ameddig meg nem változik a szabály. Jókor kell változtatni gondolkozásukat, különben könnyen agyonverik az illetőt a többiek. Belelapozva a könyvbe, mégis találtam egy olyan törvényszerűséget, amely talán nem is olyan szamárság. „A népet el kell nyomni, hogy szabadon élhessen” fogalmazza egyik behin. Ez így biztosan nem igaz, noha nyomás alatt nő a pálma, a megnyesett fa pedig kizöldül, és Oroszországban a cár atyuska odavágott a muzsikoknak, a SzU-ban a párt pedig még kegyetlenebbül odavágott millióknak, mint azt megírta minékünk Szolzsenyicin. Inkább úgy igaz a tétel, hogy sarkosodó uralmi helyzet esetén élesen különválik az elnyomó az elnyomottól. Tudni lehet, hogy ki kit akar hátba szúrni, kitől kell félni, kit kell ellenségnek nevezni. Ez arra indítja az elnyomottakat, hogy minden erejükkel keressék a kitörési lehetőségeket, s reménykedjenek a reménytelenség ellenére.
Ha jól megy a sora, ha nincsen ellenfele, ha nincs kire lőni, a „vadász” céltáblát keres magának. Látszólagos, mondvacsinált célt fabrikál magának, és abba kezdi küldeni a nyílvesszőket, golyókat.  
Kétségtelen tény, hogy a pl. mártírok vértanúsága idején az egyház nemhogy kihalt volna, hanem megerősödött. Létszámban növekedett.
Kétségtelen tény, hogy Japán hatalmas háborús veszteségei után nagy iramban kezdett fejlődni. És az is kétségtelenül igaz, hogy a vesztes Németország a háborút követően modern ipart épített ki.
A kétségtelen tények ellenére egy porcikám se kívánja az elnyomást, a folyamatos létbizonytalanságban való életmódot.
A korábbi korok diktatúráinak az emléke inkább azt súgja: Felismerve a szabad cselekvési lehetőségeket, érdemes igaz értékek mentén tevékenykedni a létteljesség irányát célba véve. Érdemes figyelmünket a körülöttünk élőkre és a szükséget szenvedőkre irányítani. Mit tehetünk a társunkért, a családunkért, mit adhatunk a társadalomnak. Ahogyan JFK fogalmazta: Ne azt kérdezd, hogy mit kaphatsz a hazádtól, hanem azt keresd, hogy mit tehetsz érte. Annak ellenére, hogy az amerikai elnök nemes törekvése tragédiába torkollott, azt hiszem, hogy az altruizmusnak van értelme.