Mickey webnaplója

Van abban valami álságos, ahogyan elhangzik – mint ma is – a jól ápolt tévébemondó szájából a sablonszöveg: „Valótlanul állítottuk, hogy…” A kellemes arcról nehéz elképzelni, hogy tudatosan valótlanul állított bármit is. De ha tényleg valótlan volt, ki a megmondhatója, hogy mikor mondanak valótlant, és mikor nem. P. Howard írja, hogy nem állíthatunk minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt. A tévé kijelentései mellé sem állíthatunk bírói testületet, hogy ítélje meg, valótlan állítások-e a médiában elhangzó információk, vagy sem.
Bírósági testület…? Az se vizsgálja az igazságot, csak azt, hogy törvénybe ütköző aktus történt-e, vagy nem. Ha nem, attól még nyugodtan lehet egyébként valótlan egy állítás.
A bejelentés, miszerint „valótlanul állítottuk azt, hogy”-ról két vicc jutott eszembe.
Az egyik orosz. Azt írja a TASSZ, hogy Ogyesszában Chevrolet-autókat osztogattak. Ezzel szemben a valóság az, hogy nem Ogyesszában, hanem Vlagyivosztokban, s nem osztogattak, hanem fosztogattak és nem is Chevroleteket, hanem Zaporozseceket.
A másik elég közismert. A bíróság K. és G. közötti perben ítéletet hirdet. K. valótlanul állította, hogy G. egy tisztességtelen fráter, ezért bocsánatkéréssel tartozik, kinyilvánítva, hogy G. valójában becsületes.
Nomármost K. egy pillanatig gondolkozik, majd ekképpen kér bocsánatot: „ T. bíróság! G. egy becsületes ember? Már bocsánatot kérek…” – és széttárja a karját.
Hogy mikor hazudik a sajtó és a tévé, arról Szájer József nyilatkozott, aki szerint a brüsszeli képviselő kollegák nem hülyék, de ha a véleményüket mondanák, karrierjük kerülne veszélybe. Így hát azt mondják, ami megfelel a felsőbbségek kívánalmainak. Csak azt kérdezem meg, hogy akadt-e egyetlen helyreigazítás, miszerint a bürokraták valótlanul állították, hogy…
De talán nem ildomos a kérdés.
Inkább azt kérdezem, hogy a br.-i bíróság megítélt-e valaha is helyreigazítást követelő határozatot a mainstreamnak megfelelő, ellenben valótlan állítások miatt?
A kérdés költői.
Bocsánat. Valótlanul állítottam, hogy költői, a valóság az, hogy szónoki.
***
Gyorsan beszámolok arról, hogy álmomban születésnapom volt. Valahol kirándulhattunk, mert onnan megérkezvén üldögéltünk egy padon villamosra várva. V Péternek feltűnt, hogy jó kedvem van. Miután istenéltetett, megkérdezte, hogy vajon jövőre is ilyen jó kedv fog belőlem sugározni? Azt válaszoltam neki, hogy erre nincs garancia. Előbb meg kell érni. Az az alap. Arra jöhet rá a jókedv vagy annak hiánya. Fiatal lehettem, mert jelen voltak valamiképpen a szüleim, és idős lehettem, mert nagyon foglalkoztatott az, hogy meg kell érni a következő évfordulót.
Aztán felébredtem. Hogy álmomban valójában két esemény keveredett-e bennem, nem tudom. Mindenesetre ma nem születésnapom van, hanem házassági évfordulónk. Jó két emberöltőnyi időt töltöttünk egymással, s pusztán három év választ el attól, hogy aranylakodalmunkat megüljük. Talán ennek szólt az, hogy azt meg kell érni. Ezelőtt 47 évvel Piri firtatta, miért nem látszik rajtam a kicsattanó öröm, miért nem esz a fene? Valamit válaszoltam neki. Ő a házasság felől nézte a dolgokat, mi meg még esküvő előtt előttünk álltunk, ami nagy kaland. Kérdése egyebekben jogos volt.
Ez vérmérséklet kérdése is.